Bartók Béla (1881-1945): Kossuth. A fából faragott királyfi

Két, koncerten ritkán hallható mű párosítása. A Kossuth, ez a Liszt tartós és Strauss futó emlékében fogant szimfonikus költemény, remekbe szabott partitúra egy 23 éves zongorista-zeneszerzőtől! Lehel György kétszer is lemezre vette ezt az elbukott 1848-as magyar forradalomnak szóló hazafias tiszteletadást, másodszor a Bartók születésének századik évfordulójára kibocsátott összkiadás keretében (1978-1981). Blomstedt igencsak straussos szellemben interpretálta a darabot a San Franciscó-i Szimfonikusokkal (1992), míg Fischer Iván a Philipsnél készült nevezetes sorozatában a mű „Hunok csatája” stílusát hangsúlyozta, háttérbe szorítva ily módon a darab univerzális érvényét. Nem így Kocsis Zoltán, aki Lisztet és Debussyt egyaránt jól ismerve, meglepő összefogottsággal tolmácsolja a darabot, és soha nem hallott atmoszférákat teremt, előbb pasztell-, majd markáns színekkel és a feszültség rendkívüli pontosságú fokozásaival.

A tíz, megszakítás nélkül játszott epizódból jól kirajzolódik a hős arcképe (kürt) és életpályája, mely nemcsak a konkrét cselekedeteket foglalja magában, hanem elsősorban elmélyült reflexiót, figyelmeztetést, iróniát (az osztrák himnusz machiavellisztikus elferdítése), megelőzve a gyászos hangú finálé („Mindennek vége!”) impresszív, ugyanakkor szemérmes atmoszféráját. Az alaphangot nem annyira az epikus felmagasztalas, mint inkább az ideiglenesen elveszett ügy siratása adja.

A fából faragott királyfi felvételei ritkán tartalmazzák a naturalista tündérmesére épülő, de tragikusan, beavatási szertartásként kezelt táncjáték teljes zenei anyagát.  Süsskind volt az első, őt követte Boulez (a New York-iakkal, nem a chicagóiakkal), Doráti (táncosabb lejtéssel az LSO-val), végül Fischer (Budapest), aki felmutatta a darab kétértelműségét. Mindannyiuk közül egyedül Boulez tudta kiemelni a cselekmény és a zenei megvalósítás között feszülő szándékos ellentétet. Kocsis átveszi a stafétabotot, és minden egyes képnek megadja nemcsak a saját színét, hanem egész hangulatát, a raveli varázslatoktól (A gyermek…) a Stravinsky-féléken keresztül (Petruska) egészen a sibeliusiig (Lemminkäinen). Nagy várakozással tekinthetünk az összkiadás elé, melynek ez a lemez a második darabja.

Magyar Nemzeti Filharmonikus Zenekar, Kocsis Zoltán
Hungaroton HSACD 32502 (SACD vegyes többcsatornás) 1 h 11 perc

Technika: 5/10
SACD technika: 6/10

Rosszul megtervezett hangkép:  erősen a szélső csatornákon koncentrálódva, középen tátongó lyukkal; kevéssé plasztikus, rosszul beállított hangzás. Egyedül a dinamika imponáló.

Pierre-E Barbier
(Diapason, 2007. október)