Ez történt


Detvay Mária Marcella – hegedű

2010. 07. 25.


 Mihalicz Csilla: A hegedűs salto mortaléja

 

Megérintett. Emlékeket idézett  az olajkályha illatát, amely mellett kislányként órákat gyakoroltam a ház szuterénjében (hogy ne zavarjon senkit), anyám kezének szorítását (9 éves korom óta halott) amikor rendületlenül vitt, kísért akkor már nagyon betegen a hegedűórákra, hitt helyettem is a tanáraim véleményében… emlékek… Zeneakadémia Kisterem, növendékkoncert. Ünneplő ruhácskában, még a kicsi, általam nagyon szeretett feles hegedűmmel állok a pódium közepén, játszom valamit É húron elég magas fekvésben  jól tudom kotta nélkül, a kezem is “tudja” – szállnak a gondolataim, majd egyszerre ránézek a kezemre:- uramisten mi ez? egy vékony drótot nyomogatok? tudom egyáltalán hol? kötélen táncolok? mi lesz ha nem találom el a következő hangot? mamaaaaa! …Akkor és ott éreztem meg először a felelősség fogalmát …. hogy nem elég tudni, úgy kell tudni, ahogyan levegőt veszünk…aztán amikor zenekarban kezdtem játszani  amikor megéreztem az egység fogalmát – hogy együtt (de csakis együtt) mekkora kifejező erő lehetséges!, hogy sok tehetséges zenész érzelmi energiája összeadódhat…hogy képes vagyok a másikat a magasba emelni, és számíthatok a másikra…

 

Egy rövid kis írás  emlékek özönét ébresztette.

 

 
Ady fekete zongorája egyik kedvencem  élmény volt ismét szembetalálkozni vele. Még nagyobb öröm megtudni, hogy hegedűhang ihlette a verset  számomra a hegedű “sír, nyerít és búg”   visszaigazolást kaptam. Mindig így éreztem.

 

Számomra a zene a legteljesebb kifejezési forma. Az egyetlen, ami által minden sejtésünk, álmunk, vágyunk, örömünk, fájdalmunk kimondhatóvá válhat, az egyetlen ami felszínre hozhatja minden emberből azt, ami mindannyiunkban ott van legbelül, és minden embert összeköt…

 

Ezek az írások is ezt a hitet erősítették meg bennem  sokfélék vagyunk, de a zene kivétel nélkül mindenkiben gondolatok, emlékek, érzelmek sorát indítja el  nélkülözhetetlen az élethez.