Ez történt


Debussy- és Ravel-művek Kocsis Zoltán hangszerelésében

2003. 06. 01.


Hajnóczy Júlia (szoprán), Nemzeti Filharmonikusok
Vezényel: Kocsis Zoltán
Hungaroton Classic
*****


Ha valaki, hát Kocsis Zoltán valóban a szó reneszánsz értelmében vett zeneművész: hivatásának egyre nagyobb területét járja be, s mind több ágazatát veszi birtokába. Eleinte értetlenkedve figyeltük, zseniális pianista létére miért nem kizárólag hangszerének szenteli magát, miért forgácsolja szét alkotó energiáit megannyi terület között, beleértve tanítást és vezénylést, esszéírást és műsorszerkesztést, társaságalapítást és zenekarépítést – meg persze a komponálást is. De mára bizony már be kellett látnunk, hogy Kocsis esetében nem kiegészítő sportágakról van szó, hanem – wagneri megfogalmazással élve – afféle “Gesamtkunstwerk”-tevékenységről. Amit elemezni és kritizálni lehet – pontosan ugyanúgy, ahogyan zongoraművészi produkcióit -, megkérdőjelezni azonban semmiképp.


Koncertjein mostanában egyre gyakrabban tapasztaljuk, hogy egyetlen este keretében akár két vagy három arcával fordul a közönség felé: mint dirigens, mint hangszeres szólista, s mint XX. századi mesterművek zenekari változatának szerzője. Nagyszerű Bartók-orkesztrálásait közreadó hanglemezére azonban addig sajnos nem számíthatunk, míg a CD forgalmazása elé akadályt gördít a jogutód érthetetlenül késlekedő beleegyezése. Viszont a Hungaroton gondozásában készült Debussy-Ravel korongja már az üzletekben van, és jó okkal feltételezhető, hogy megjelenése a nemzetközi lemezpiacon is nagy boom lesz.


A hetven percnyi terjedelemben megszólaló darabok ugyanis ezentúl már nemcsak a kamarazene kincstárában lelhetők fel, hanem Kocsis társalkotói közreműködésével a zenekari irodalom arany oldalaira is beírták nevüket. Szilárd meggyőződésem, hogy például a Verlaine-versekre írt Debussy-dalciklus (Ariettes oubliées) előadástörténetében Kocsis zenekari feldolgozása nem csekélyebb jelentőségű esemény, mint Muszorgszkij zongorára komponált “Képkiállításának” világkarrierjében a Ravel-féle konzseniális hangszerelés megszületése. Az Elfelejtett arietták ugyanis kivételes szépségű, titokzatos és elbűvölő darabok, amelyeket eddig eredeti formájukban – valószínűleg a zongoraszólam roppant követelményei miatt is – kamaraesteken csak elvétve lehetett hallani. Most viszont, a zenekari változat transzparens szövetéhez simuló érzékeny szopránhang (Hajnóczy Júlia) szuggesztív, vibráló, feszültségekkel teli előadásában revelációként fogadjuk, és reméljük, hogy a Debussy-repertoárjukat bővíteni szándékozó hangszeres együttesek is lecsapnak majd rá.


A Nemzeti Filharmonikusok lefegyverző teljesítménye kifejezetten örömzenélésnek hat; mind e dalciklusban, mind a korongon rögzített többi, részben Ravel, részben Kocsis által zenekarra alkalmazott Debussy-opuszban: Marché écossaise, Danse, Images [oubliées]. Kocsis Ravel-műveket is kézbe vesz: a Menuet antique mellett legkáprázatosabb hangszerelői bravúrja a Couperin sírja-ciklus azon tételeinek (Fugue, Toccata) orkesztrálása, amelyeket maga a szerző kihagyott saját zenekari változatából. Döbbenetes vakmerőségnek tetszik első pillanatban, de a hangzó eredmény ismeretében csak azt mondhatom: impozáns egy koprodukció.


Kerényi Mária
(Gramofon, 2003. nyár)