Ez történt


Cáfolnak a Filharmonikusok

2005. 04. 12.


Lapunk is beszámolt az ismert zenekritikus és publicista, Norman Lebrecht Evening Standardban megjelent, a Művészetek Palotájáról szóló cikkéről. Melyben az angol újságíró fájlalta, hogy nem a Budapesti Fesztiválzenekar, hanem a Kocsis Zoltán által vezetett Nemzeti Filharmonikus Zenekar költözhetett a Művészetek Palotájába.


A Nemzeti Filharmonikusok lapunknak eljuttatott nyilatkozatukban többek között megállapítják: a zenei világban sokan tudják, hogy Lebrecht nemcsak a tekintélyeket, hanem gyakran a tényeket sem tiszteli. Lebrecht cikkében azt írja, hogy “a kirúghatatlan zenészek alkotta egykori állami zenekarból hiányzik a Fischer Iván vezette és Solti György által felkarolt Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) különleges íze”. Kirúghatatlan zenészekről beszélni egy olyan zenekar esetében, amelyből 2000-ben, a Kocsis Zoltán kezdeményezte meghallgatások után – nem kis botrányt kavarva – a tagok csaknem egyharmadának távoznia kellett, enyhén szólva elhibázott állítás. Az pedig, hogy az NFZ-ből hiányzik a Fesztiválzenekar “különleges íze”, nevetséges kijelentés: furcsa is lenne, ha minden zenekar “BFZ-ízű” lenne…


Lebrecht cikkében azt állítja: “A legtöbben a Budapesti Fesztiválzenekart hangzásban és szemléletmódban is jobbnak tartják, de Fischer muzsikusainak egy külvárosi moziban kell próbálniuk és jóllehet játszani fognak az új teremben, koncertjeik zömét a kisebb Liszt Ferenc Zeneakadémián tartják.” A Nemzeti Filharmonikus Zenekar közleménye ugyanakkor megjegyzi: a “külvárosi” mozi egy óbudai épületet jelent, amelyet több mint egy évtizeddel ezelőtt a fővárosi önkormányzat a BFZ igényei szerint alakíttatott át nyilvános koncertek megrendezésére is alkalmas próbateremmé, s amely egyúttal az együttes székháza. Hogy koncertjeik zömét a Zeneakadémián tartják, nem igaz: ez kiderül, ha valaki összeszámolja, hány koncertet rendez a BFZ a két helyszínen.


A Filharmonikusok közleménye arra is felhívja a figyelmet, hogy a cikket közlő Evening Standard kiadója, tulajdonosa az Associated Newspapers Ltd., a BFZ egyik szponzora.


Lapunk kérdésére Aradi Péter, a Nemzeti Filharmonikusok kommunikációs vezetője elmondta: a Nemzeti Filharmonikus Zenekar, Énekkar és Kottatár valamennyi művésze és munkatársa őszintén sajnálja, hogy ismét egy olyan cikk kapcsán kényszerülnek magyarázkodásra, amely téves információk és valótlan állítások alapján, a Fesztiválzenekarral összehasonlítva, kedvezőtlen színben tünteti föl őket.


Népszava-információ
(Népszava, 2005. április 12.)