Ez történt


Brahms és Liszt, tanulságokkal

2011. 02. 24.


A magyar karmester, Kocsis Zoltán tökéletes megtestesítője mindannak, amit egy mindenben jártas, képzett muzsikus jelent. Nem érte be a fényes zongorista-karrierrel, hanem hatáskörét a dirigálásra, a zenetudományra, az oktatásra, a fesztivál-szervezésre és a komponálásra is sikerrel kiterjesztette. A Magyar Nemzeti Filharmonikusok kölni mesterkoncertjén Kocsis ízelítőt adott nem mindennapi képességeiből.

 
Már maga a program is mesteri volt, hiszen Kocsis az ősi ellenségként emlegetett Liszt és Brahms esetében nem az ellentétekre, hanem a hasonlóságokra koncentrált. Mintha hangokba öntött fejlődésregényekről lenne mindkettejüknél szó – Liszt Les Preludes-jében konkrétan, a lélek vándorútjának formájában, míg Brahms Negyedik szimfóniájának esetében elvont módon, a motívumok átalakításának útján.

 
Csodálatos volt, ahogyan Kocsis képeket, jelentéseket és történéseket hívott elő Brahms művéből, amely alapvetően az abszolút zene jegyében fogant. Képeket és jelentéseket, amelyek végül visszautalnak a komponálás művészetére. Ritkán mutatja meg ily világosan valaki, hogy a Brahms-szimfónia chaconne-ja önnön értékén túlmutatóan a mű teljes anyagát is visszaidézi. De Liszt szimfonikus költeményének a náci időkben a Wehrmacht rádiós különkiadásaihoz felhasznált végzetes fanfárja sem kelthetne ennél nyomasztóbb asszociációkat, mutatván: hiába az erőszak, az anyag örök.

 
A zenészek természetesen nemcsak felkészültek voltak, de érdekfeszítően és színesen is játszottak. A budapesti zenekar sötét és meleg alaptónusa ideális az érett romantika nagy műveihez, különösen a tisztán és gazdagon aranyló Brahmshoz. Az első tétel Allegrója precízen kidolgozott szerkezete mellett is énekelhető és élvezetes maradt, az Andante moderato élménysűrűsége székhez szegezte a hallgatót.

 

(GB)

 

100 évesek vagyunk