Ez történt


Boldog Új Évet kívánunk

2012. 12. 17.


2013. január 8-án a 19–20. század fordulójának Bécsébe kalauzol a zenekar Hamar Zsolt vezényeltével és egy nemzetközi hírű hegedűművésznő közreműködésével.

 

A 19–20. század fordulójának Bécsébe kalauzol a zenekar Hamar Zsolt vezényeltével és egy nemzetközi hírű hegedűművésznő közreműködésével. A művek és alkotóik közötti nemcsak a város a közös pont, hanem egy hölgy. A korszak zenei életének egyik vezéregyénisége, Alexander Zemlinsky 1900-ban, huszonkilenc évesen, édesapja halálakor zenésítette meg a 83. zsoltárt; abban az időben, amikor szerelmi viszonyt ápolt egyik tanítványával, Alma Schindlerrel. Alma a szakítás után Gustav Mahlerrel kötött házasságot 1902-ben – ekkor keletkezett az V. szimfónia, és benne a zeneirodalom egyik legszebb muzsikája, az Adagietto. Gustav Mahler halála után az özvegy az építész Walter Gropius felesége lett, akitől egy lánya született. Manon azonban tizennyolc évesen meghalt – az ő emlékére írta Alban Berg költői hangvételű – például egy Bach-korált is idéző –, de a tizenkét fokú technika szigorú szabályai által irányított Hegedűversenyét. A művet az utóbbi időben jobbnál jobb lemezekkel jelentkező, sokoldalú német művésznő, Isabelle Faust szólaltatja meg. Az est karmestere, Hamar Zsolt a zenés színház egyik jeles játszóhelyén, a Zürichi Operaházban számos produkciót vezényelt, többek között Stravinsky Tavaszi áldozatát is, amelyet együttesünk – a zeneszerző születésének százharmincadik évfordulója alkalmából – kétszer is megszólaltat a 2012–2013-es évadban.

 

Művész Szemszögből

 

„Berg zenéje felettébb emocionális. A hegedűverseny nem csak logikus, letisztult és könnyen követhető, de egy szenvedélyes alkotás, amit öröm hallgatni. A szólóhegedűt itt kicsit másképp kell használni, mint a hegedűversenyek többségében. Integrálni kell a szólamomat a zenekar totalitásába.”

Isabelle Faust, hegedűművész a Berg hegedűversenyéről.

A három bécsi illetőségű zeneszerző, Mahler, Berg és Zemlinsky ugyanarra a zenei problémára, kihívásra kereste a választ. mind máshonnan indultak, és máshova is érkeztek, de az útkeresés, a kérdésfeltevések rokonsága nagyon is tapintható!
Az izgalmas zenéket igenis meg kell mutatni. Biztos vagyok benne, hogy ezek a darabok mindenkinek tetszeni fognak, és különben is: a zenét nem magyarázni és megérteni kell, hanem átélni és megérezni!

Hamar Zsolt, karmester

 

Az itt megismert hangzás és atmoszféra az etalon – interjú Hamar Zsolt karmesterrel
 

Koncert+Kiállítás 

Cage kiállítás és színfalak mögötti séta

A Művészetek Palotájában található Ludwig Múzeum legújabb tárlata, A hang szabadsága- John Cage a vasfüggöny mögött címmel a művész munkásságát mutatja be. A január 8-i koncertre jegyet vásárlók a kiállítást a koncert előtt, 17 órától – a múzeumi belépő jegy megváltása mellett- ingyenes tárlatvezetéssel nézhetik meg, majd 18 órától sétát tehetnek a Nemzeti Filharmonikusoknak otthont adó Művészetek Palotája színfalak mögötti területein.

 
Az ingyenes tárlatvezetésre illetve a színfalak mögötti sétára előzetes regisztráció szükséges. Igényét, kérjük, hogy január 7-én 16 óráig juttassa el a szathmary.e@filharmonikusok.hu e-mail címre.
 

100 évesek vagyunk