A Wolfgang Amadeus Mozart szimfóniáit tartalmazó albumot a Nemzeti Hangversenyterem próbaüzemén rögzítették a Nemzeti Filharmonikusok.

Tavaly a Művészetek Palotája megnyitását kísérő médiakampányban kevés szó esett arról a CD-n is megjelent hangfelvételről, amely a Nemzeti Hangversenyterem próbaüzemének legelső koncertjén, 2005. január 8-án készült. Wolfgang Amadeus Mozart két szimfóniája, a tizenhét éves korában, 1773-ban komponált „kis g-moll” (K. 183) és a tizenöt évvel későbbi „nagy g-moll” (K. 550) hallható rajta, a Kocsis Zoltán vezényelte Nemzeti Filharmonikusok előadásában. Az idei Mozart-jubileumhoz kapcsolódó hanglemezdömping megint nem kedvez ennek a kiadványnak, pedig fontos értékeket hordoz, s ezért megérdemelné, hogy legalább itthon bekerüljön a zenebarátok látóterébe.

Melyek ezek a fontos értékek? Mindenekelőtt az, hogy Kocsis Zoltán a koncertterem felavatására nem egy hálás-közhelyes, ünnepi nyitányos-zongoraversenyes koncertprogramot választott. Igaz, a Filharmonikusok jelenlegi repertoárpolitikájának ismeretében ez nem is meglepő: Kocsis tudatosan kerüli a biztos sikerrel kecsegtető, könnyű megoldásokat; inkább azt szereti, ha muzsikusainak és neki is meg kell küzdeni az eredményért. Mégis bátor és erőteljes gesztusnak értékelem, hogy az elkoptatott nyitány-versenymű-szimfónia struktúrán felülemelkedve Kocsis két bensőséges, minden érzelemgazdasága ellenére is inkább kamarazenei ihletettségű Mozart-szimfóniát állított egymás mellé. „Mi lehet nagyobb erőpróba, mint egy olyan mester zenéje, aki minden műfajhoz megtalálta az adekvát hangvételt, formai megoldást, hangszerelést? Akinek zenei gondolatai nem tűrnek semmiféle hamis szándékú közeledést, erőltetett belemagyarázást, pöffeszkedő prekoncepciót?” – indokolta választását a lemez kísérőfüzetében Kocsis. Ehhez csak annyit érdemes hozzátenni, amit a zenészek pontosan tudnak, de a publikumnak talán nem egyértelmű: bármennyire közérthetők és könnyen befogadhatók is a mozarti dallamok, egy csipkefinom szövésű Mozart-tételt sokkal nehezebb tisztán és szépen eljátszani, mint egy sűrű, robusztus, romantikus alkotást.

Ezen a tizennégy hónappal ezelőtti estén a zenekar, a karmester és a vadonatúj terem is jól vizsgázott. A remekül eltalált tételkarakterekből, a két szimfónia stiláris különbségeinek árnyalt bemutatásából, a hangszercsoportok példás összjátékából olyan produkció jött létre, amelyet érdemes újra és újra meghallgatni, ízlelgetni. A Magyar Rádió által készített felvétel zenei rendezője, Matz László és hangmérnöke, Mosó Endre is nagyszerű munkát végzett: szép és plasztikus a hangzáskép. 

Retkes Attila
(Magyar Hírlap, 2006. március 1.)