Beethoven egyszerre három szimfonikus művön is dolgozott a Kilencedik szimfónia megalkotásakor – a széttartó ötleteket emberfeletti művészetakarása ellenére sem sikerült egyesítenie.

Ráadásul a Missa Solemnis munkálatai is ekkor zajlottak; a fő hangnem itt is D-dúr, és a Kilencedik „Über Sternen muss er wohnen” szakaszában ugyan ki ne fedezné fel a Missa transzcendentális otthontalanságának rémületét? A karmester szinte abszurd helyzetben van: egységet kell szimulálnia ott, ahol ilyesmiről még beszélni is badarság, szervessé kell szerveznie a reménytelenül szervetlen részeket, és a negyedik tételben, vagyis az Örömódában még igazolni kell a hegeli világszellemet is, durván szólva a Felvilágosodás szellemét, mely ebben a húsz percben leli meg önnön célját és végső gyönyörét, noha a megelőző szakaszok még csak nem is kecsegtetnek ezzel.

Kocsis Zoltán karmesterként radikális megoldással élt: nem akarva homogeneitást hazudni a heterogeneitás képtelenségébe, az első két tételt leválasztotta a mű további történéseitől. Attacca, azaz szünet nélkül játszatta őket, vagyis voltaképpen két, egymást kiegészítő művet vezényelt egy este. Frenetikus végeredménnyel. Az első tétel vasöklű széthullása, aztán a második ördög-galoppja a vonósok megdöbbentően sunyi lopakodásával, a fafúvósok madárzajos közreműködésével tébolyba vitt még az árnyas lombok alatt is, melyek képtelenek rá, hogy visszaverjék a hangot, vagyis – mint a mű megalkotója – süketek.

A képzeletbeli második mű a lassú, harmadik tétellel kezdődött. Kocsis ezt puszta lírai bevezetésnek, erőgyűjtésnek szánta a roppant méretű és hitű negyedikhez. Ez a legkevésbé sem a népek testvérré válásának EU-eszményével tüntetett; éppen ellenkezőleg, karakter-variációk sorozataként szólt, az élet esetlegességei ellenére is monumentálisan – az evilági eszményekben csak izomból hívő Beethoven hangján. Kocsis zseni.

Martonvásár, július 28.
5-ből 5 csillag

– csont –
(Magyar Narancs, 2007. augusztus. 2.)