Ez történt


Beethoven a szigeten

2007. 07. 15.


A Nemzeti Filharmonikusok Beethoven-koncertje Martonvásáron, 2007. július 14.


Könnyed nyáresti hangverseny rangos előadókkal, mesés környezetben, mi az? A Nemzeti Filharmonikusok hagyományos Beethoven-estje Martonvásáron, a Brunszvik-kastély parkjában megbúvó szigeten. Vonatzúgás, madárfütty, zsúfoltság, jól ismert művek – és mégis élményszámba megy, immár 49. éve. Ebben az évben még két alkalommal!


Megvallom őszintén, nem vagyok elvakult Beethoven-rajongó, sőt. Alighanem a MÜPÁba el se mentem volna: egyszerűen érdektelennek találtam volna a műsort (III. Eleonóra nyitány, II. Zongoraverseny, II. Szimfónia). A komponista által 1780-ban személyesen megtisztelt Brunszvik-birtok, és a hely szelleme azonban más megvilágításba helyezi a muzsikát. Méghozzá a lemenő nap gesztenye- és platánlombokon átszűrődő megvilágításába. A parkban kialakított koncerthelyszín a megszokotnál jóval intimebb kapcsolatot létesít előadó és hallgató, ember és hang között. És nem, az esetleges akusztika, a vonatzaj meg a madarak sem zavarnak, lévén különleges, már-már “hermeneutikai” élmény a szabadtéri hangverseny: te vagy a király, s az udvari zenekar élén épp Beethoven úr vezényli új szimfóniáját. (Néhány száz kilométerre északnyugatra a Haydn-fesztiválon élhető át hasonló nyaranta.)


Ezúttal Kovács János vezényelt, s egyben ő bizonyult az est főszereplőjének is. Klasszisához méltón, és korát meghazudtoló virgoncsággal élt – és lélegzett! – együtt a zenekarral. Amúgy plasztikus és színes Beethoven-interpretációjában csupán a lassú tételek tűntek némiképp vontatottnak. (Vagy a székek nem voltak elég kényelmesek?) A Nemzeti Filharmonikusok részéről egyedül a koncertmester érdemel kritikát: szólamtársaitól eltérően mereven és lélektelenül játszott, előnytelen fényben tüntetve fel ezáltal a máskülönben kiváló együttest.


A zongoraverseny szólistáján, Hauser Adrienne művésznőn sem látszott túláradó öröm. Magam is ismerem azt az érzést, amikor a – néző számára oly kellemes – körülmények egytől egyig akadályozzák az előadót a koncentrációban. És mégis. A szabadtéri előadáshoz persze eleve hátránnyal indult, mert bizony a forte szakaszokhoz elkélt volna némi férfierő, vagy legalábbis férfias karsúly. Enélkül drámaiságban nem volt a zenekar méltó partnere; ugyanakkor gyöngyöző jobbkéz-futamai alaposan feladták a leckét a fafúvósoknak.


Azt vallom persze, hogy egy nyári szabadtéri koncerttől nem szabad ugyanazt elvárni, mint egy hangversenytermi előadástól; de a Nemzeti Filharmonikusok martonvásári sorozata a maga nemében kiemelkedőt nyújt. A következő két szombaton is neves előadókkal, kedvelt szimfóniákkal várják a szó szoros értelmében vett tartalmas kikapcsolódásra vágyó zeneszeretőket!


Végh Dániel
(Prae.hu, 2007. július 15.)