Ez történt


Bátor ólomkatonák és szaxofonódák

2005. 10. 13.


Két budapesti zenekar is sikeresen indította 2005/6-os évadját, mégpedig Bartók Béla halálának 60. évfordulója tiszteletére összeállított műsorral.


A legjobb szezonnyitóért a pálmát a Nemzeti Filharmonikus Zenekar viheti el, amely szeptember 23-án, Kocsis Zoltán vezényletével adta elő Bartók művét, a Fából faragott királyfit. A zenekar az operaelőadásokon megszokott árokban kapott helyet, míg a Nemzeti Koncertterem színpadát a Budapest Bábszínház művészei öltöztették varázslatos köntösbe. Az együttműködésből született Fából faragott királyfi a mű legjobb előadása volt, melyet valaha láttam. Bartók táncjátékát gyakran színpadra viszi az Operaház is, de az igazi táncosok előadásából nem kerekedhet olyan igazi mesevilág, mint amilyet e végtelenül ötletdús bábjátékosok teremtettek.


A harcoló fák, a Királylány és a Királyfi groteszk ölelkezése, a Királyfi szenvedése és különösen a látványos, színes víz alatti jelenet egyenesen lenyűgöző volt. Kocsis vezényletével a zenekar hatalmas érzelmi erejű játéka feledhetetlen zenei élményt szerzett.


Annyira fellelkesített az előadás, hogy nagy örömmel venném, ha Kocsis egy egész balett-sorozatot indítana a bábosok közreműködésével.


A Nemzeti Filharmonikusok Peskó Zoltán vezényletével Mahler VII. szimfóniáját adták elő október 7-i remek koncertjükön.


Az első néhány perc apró bizonytalanságai után a zenekar és a karmester magára talált, sőt, az első tételt olyan lélegzetelállítóan fejezték be, hogy azonnal megtapsoltam volna, ha nem tart vissza az az ellenszenves mai szokás, miszerint tilos a tételszünetbe beletapsolni. (Mahler idejében a közönség szabadon kimutathatta tetszését az egyes tételek után, akár azonnali ráadást is kérhetett, Mozart kortársai pedig még a tételbe is beletapsoltak egy-egy különösen jól sikerült szakasz után.)


A Hetedik második tétele kellően kísérteties és groteszk volt, tipikus Mahler. Az egymástól élesen elütő elemek (induló, tangó, keringő, klezmer, éjszakai jelenések…) pontos visszaadásával a Filharmonikusok megmutatták Mahlert, mint pre-posztmodern zeneszerzőt, hogy jobb híján e furcsa jelzővel éljünk.


Összességében elmondhatjuk, hogy Peskó tartalmas és hatásos, bár nem túl eredeti felfogásban játszatta a szimfóniát.
(…)


Kevin Shopland
(The Budapest Sun, 2005. október 13.)