Ez történt


Bartókot illetően világelső zenészek

2009. 03. 28.


Bár a zenei szakma egy része igyekszik mindent megtenni azért, hogy Bartók születésnapja, március 25. hangsúlyos helyet kapjon a magyar kulturális életben, a szélesebb tömegekhez sajnos nem mindig jut el az üzenet. Ezért is olyan fontos, hogy a nap szokásos ceremóniái – mint a temetői koszorúzás, a Bartók-Pásztory-díjak átadása – mellett az estét egy rangos hangverseny zárja. Bár a tavaszi fesztivál minden évben sorra kínálja a jobbnál jobb külföldi művészeket, az igazi zenei ínyencségeket, Kocsis Zoltán és a Nemzeti Filharmonikusok koncertje mégis kitűnik a sorból. Magyar betegség, hogy határon kívül tudjuk csak elfogadni a jót, azt viszont sokszor kritika nélkül, s ebből most már jó lenne kinőni. Ki kell ugyanis mondani, hogy Bartókot illetően akár Kocsis, akár az általa vezetett Nemzeti Filharmonikusok világelsők, és ebben semmi szégyellnivaló nincs. Ez persze nem azt jelenti, hogy Bartókon kívül bármi mással ne tudnának az elsők között megállni a színpadon, ahogy ezt a hangversenyt indító Jeux (Játékok) is mutatta.


Bartók születésnapi koncertje Debussy művével kezdődött, de ez aligha volt véletlen. Bartók 128. születésnapja egyben a rá nagy hatást gyakorolt Debussy halálának 91. évfordulója volt, így ez a koncert kétszeres főhajtással ért fel. A Jeux  eredetileg balettzenének készült, később vált csak koncertdarabbá, így aztán története is van, teniszlabdával, tánccal, féltékenységgel, amelyet rendkívül plasztikusan, szinte a képeket is megjelenítve szólaltatott meg a zenekar.
Ha már Kocsis és a Nemzeti Filharmonikusok a Bartók-művekkel szembeni érzékenységéről szóltunk, meg kell említenünk Kelemen Barnabást is, akit joggal emlegetnek a nemzetközi zenei világ legjobb fiatal hegedűsei között. Repertoárján gyakran szerepel Bartók, olyan megközelítésben, amelyre kevesen képesek. Bartókhoz két zenei nyelvet is ismerni kell, a klasszikust, minden korszakával és stílusával, illetve a népzeneit. Ez különösen fontos az erdélyi népzenei témákra épülő hegedűrapszódiákban. Persze, nem az az elvárás, hogy prímásként is tökéletes legyen a hegedűművész, de a hangzás ismerete elengedhetetlen (ezt egyébként Bartók az ősbemutató előtt az 1. rapszódia címzettjének, Szigeti Józsefnek is előírta). Ez a komplexitás teszi olyan nehézzé a Bartók-játékot, és éppen ez az, ami Kelemen Barnabásban megvan. A ráadás ezúttal nem egy virtuóz kis betétdarab volt, hanem az első rapszódia második tételének másik változata, ami külön emelte az est fényét.


A második rész a nagyszerűen kidolgozott és színekben gazdag Négy zenekari darabbal kezdődött, és a mostanában ritkán hallható Cantata Profanával zárult. Ez utóbbiban a Nemzeti Énekkar is bemutatta, mennyire érzékenyen képesek Bartók előírásainak megfelelni, s mennyire nagy dinamikai és hangszínbeli skálán tudnak mozogni. A két szólista, Fekete Attila és Gurbán János talán most egy kissé kevésbé volt élményszerű, de a Kocsis által irányított zenekar hangzása mindenért kárpótolt.


(A Nemzeti Filharmonikusok estje Bartók születésnapján, MűPa, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, március 25., 19.30.)


Kiss Eszter Veronika
(Magyar Nemzet, 2009. március 28.)