Ez történt


Bartók-est – NFZ, Kocsis, Zsoldos

2005. 11. 01.


Bartók Béla halálának hatvanadik évfordulója előtt három nappal tartotta évadnyitó hangversenyét a NEMZETI FILHARMONIKUS ZENEKAR. Az együttes Bartók-estje nemcsak azért ígérkezett különlegesnek, mert KOCSIS ZOLTÁN állt a karmesteri pulpituson, hanem gondosan összeállított programja miatt is.


A koncertet két, szorosan összetartozó zongoramű zenekari átirata, az Erdélyi táncok és a Román népi táncok nyitotta. Mindkét zongoraciklus román népzenei anyagot dolgoz fel, és gyakorlatilag teljesen egyszerre, az 1915-ös esztendőben keletkeztek. A hangverseny második felében Bartók táncjátéka, a szintén a tízes évek közepén komponált Fából faragott királyfi került színre, a szünet előtt pedig egy ritkaság, az 1904-ben írt Scherzo zongorára és zenekarra hangzott el. A 2-es opusz-számot viselő művet Bartók életében nem adták elő, és kiadásra sem került; köztudott, hogy az első próbán – látva a zenekar felkészületlenségét és ellenállását – a szerző jobbnak látta lefújni az 1905. március 15-ére tervezett bemutatót. A Scherzo Bartók addigi pályájának legnagyobb szabású és sok tekintetben leginkább előremutató alkotása: többek közt éppen A fából faragott királyfi fabáb-karaktere hozható közvetlen összefüggésbe a fiatalkori kompozíció Da capo szakaszával.


A két táncsorozat előadását sodrás, telivér hangzás, markáns hangsúlyok és világos artikuláció jellemezték. E darabokban Kocsis, a karmester – magától értődő módon – remekül tudta kamatoztatni Kocsis, a zongorista interpretációs tapasztalatait. A Román népi táncok első tételének fogott, súlyos karakteréhez például kiválóan illett a nyitó frázis utolsó két hangjának jóízű staccato marcato artikulációja – erre egyébként a zenekari változat partitúrájában nincs utalás, csak a zongorás verzió kottájában. A különféle agogikák és tempóváltások olyannyira egyszerre, mégis hajlékony természetességgel szólaltak meg, mintha egy ember húzta-vonta-fújta volna az összes hangszert. Az volt az érzésem, csupán a médium más: Kocsis Zoltán ezúttal nem zongorán, hanem zenekaron játszotta a két művet. Igazságtalan volna persze említetlenül hagyni az egyéni remekléseket: a klarinétszólót az Erdélyi táncok nyitó- és a Román népi táncok második tételében, valamint a pikkoló és a szólóhegedű szereplését az utóbbi mű harmadik illetve negyedik darabjában.


A zongorára és zenekarra írott Scherzo, amennyire előremutató, legalább annyira problematikus is, nem utolsó sorban éppen a zongora szerepe miatt: helyzete szerint szólóhangszer, mégis jóval kevesebb megszólaláshoz jut, mint egy szokványos versenyműben. A szólista ez esetben némileg hálátlan szerepét a huszonnyolc éves ZSOLDOS BÁLINT vállalta – és kiválóan oldotta meg. Nemcsak megbirkózott a darab nem mindennapi technikai kihívásával, de sajátjává is tette a művet: olvasata elsősorban a Scherzo lírai, ábrándos hangvételeire helyezett súlyt. Zsoldos előadói attitűdjének igen rokonszenves vonása, hogy játéka mindenfajta teatralitástól és póztól mentes. Mégis úgy vélem, ennek a darabnak kivételesen talán javára vált volna egy kissé hevesebb, akár színpadiasabb megközelítés.
A hangverseny második részében Kocsis együttese a szünet alatt kialakított zenekari árokba vonult vissza, a színpadon ugyanis A fából faragott királyfi bábelőadása kapott helyet. A BUDAPESTI BÁBSZÍNHÁZ művészeinek értékes produkcióját SZŐNYI KATÓ rendezte. A zenei megvalósítás újfent bizonyította, amit már eddig is tudhattunk: a Nemzeti Filharmonikus Zenekar elsőrangú együttes, Kocsis Zoltán pedig az egyik legnagyobb Bartók-interpretátor. Öröm volt hallgatni őket.


(Szeptember 23. – Művészetek Palotája, Nemzeti Hangversenyterem. Rendező: Nemzeti Filharmonikus Zenekar)


Kerékfy Márton
(Muzsika, 2005. november)