Ez történt


Az újraolvasás kényszere (A Bartók Új Sorozat első lemeze)

2007. 04. 12.


E kiadvánnyal visszavonhatatlanul megindult – még a tavalyi év legvégén – a Bartók Új Sorozat publikálása a Hungarotonnál. Mint a magyar klasszikus zenei hanglemezkiadás egyik fontos kurrens vállalkozásáról, természetesen sok szó esett az elmúlt hónapokban ezen új, az évforduló apropóján létrehívott lemezsorozat tervéről szinte minden kulturális fórumon. Interjúk, tudósítások, sajtóbeszámolók keretezték és illusztrálták a megkezdett munkát Kocsis Zoltán, a projekt abszolút “köldöke” körül. Igen, most már bizonyosnak látszik: lesz új Bartók-kiadás, s az elképzelések szerint 2011-ben válik teljessé a sorozat – bár, hadd tegyem hozzá, Kocsist ismerve valószínűleg csak évekkel később tehetünk pontot az ügy végére.


“Egyetlen hangért sem akarok szégyenkezni” – nyilatkozta Kocsis nemrégiben; talán jó is ez így. Legyen minden hang a helyén. A helyén, igen, de hol is?


Bevallom, korábban kicsit zavart, hogy az új Bartók-lemezsorozat előadásait sokan már azelőtt etalonnak tekintették, mielőtt még megszülettek volna, vagy, hogy némelyek nemes egyszerűséggel félreértelmezésnek bélyegeztek mára klasszikusnak tekintett – nem tagadom, kétségkívül elavult – Bartók-interpretációkat. Sokak számára eldöntött tény volt (természetesen a zongoraverseny- és szólózongora-lemezek tapasztalatából kiindulva), hogy Kocsis, mint kamarazenész, és mint a Nemzeti Filharmonikusok karmestere, a lehető legjobb (értsd: non plus ultra – utolérhetetlen, túlszárnyalhatatlan, sőt, megközelíthetetlenül tökéletes) és leghitelesebb előadásokat készíti el Bartók zenekari és kamaraműveiből. Meglehet, így lesz, de a kérdés mégsem ez. Vagyis nem kell a fentieket mindenképpen így érteni.


A gyakran elhangzó “etalon” kifejezés ez esetben nem okvetlenül az esztétikai minőségre utal, sokkal inkább a filológiára, az elmélyült szöveg-, pontosabban kottagondozásra. Vagyis ami a Hungaroton új Bartók-rögzítéseit illeti, elsősorban abban a tekintetben lesznek mintaértékűek, amennyiben a jelenlegi tudományos kutatások alátámasztotta Bartók-szövegkritikának az eredményeit veszik figyelembe, valamint, hogy egy vitathatatlanul kompetens művész olvasatát tükrözik. Tudott dolog, hogy Kocsis felvételei több hiányosságot, egyebek mellett az amúgy nehezen elkerülhető, sok évtizedes szövegromlás okozta bizonytalanságokat, anomáliákat, textuális hibákat próbálják meg kiküszöbölni, s több helyen alapjaiban írják felül a sokszor rosszul rögzült előadási szokásokat. Ennek nyomán pl. a jelen lemezen szereplő Kossuth-szimfónia partitúrájában is számos változtatás és hangsúlyeltolódás található a korábbiakhoz képest, s várható, hogy ugyanilyen filológusi alapossággal vág bele Kocsis a többi rögzítésre váró darabba is. Ebben az értelemben kell tehát a Bartók Új Sorozatról, mint az újraolvasás sürgető kényszere által létrehívott kulturális projektről beszélni.


Újraolvasásról, ahogyan tette azt Kocsis az említett, szólózongorára írt művek esetében is. Hiszen ez sem titok, a Philipsnél az évek során összkiadássá duzzadt ciklus is része lesz az Új Sorozatnak (amely így voltaképpen 1980-ban kezdődött), ahogyan a 2004-ben bejátszott Concerto és Táncszvit, miként a Fesztiválzenekarral készült két fiatalkori Bartók-kompozíció, a Scherzo és Rapszódia is, sőt, a BMC-nél nemrégiben megjelent 44 hegedűduó (Kelemen Barnabással és Kokas Katalinnal) is helyet kap majd a kompilációban. Úgy hírlik, ezekből biztosan nem készül újabb lemez. Az életmű egy jelentős szelete tehát már “dobozban van”, de talán nem vagyok egyedül a véleményemmel, miszerint a kórusművek vagy egyes kamara- ill. vokális szerzemények esetében jobban elkelne az új lemezfelvétel, mint mondjuk A kékszakállú herceg várából. Összességében tehát szükséges és fontos a Bartók-recepció számára ez a széria. Amennyiben valóban tudatos és átfogó koncepciót tükröz.


Ha A fából faragott királyfi 2005-ös rögzítése még nem is, a Kossuth-szimfónia 2006-os előadása már deklaráltan ehhez a lemezsorozathoz készült. Természetesen mindkét darabot a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben vették fel, s a kiadvány a korszerű Super Audio CD formában került piacra. Ennek megfelelően igen jó hangminőséget produkál: levegős, széles akusztikai teret hallani a cédén, szép utózengést, kellemes, tiszta, a legkevésbé sem fárasztó lemezhangot tapasztaltam. Kocsis Zoltán vezénylése pedig legalább olyan markánsan meghatározza a lemez arculatát, ahogy pl. a Concerto és a Táncszvit esetében. Egyes hangsúlyokat észrevehetően máshol vagy máshogyan hallunk, mint a legtöbb külföldi zenekar lemezein, más artikulációt, eltérő vonalvezetést tapasztalunk, mint legtöbbször. S igaz ez még akkor is, ha e két mű egymástól időben nem túl távol, ám meglehetősen különböző esztétikai elvek gyakorlásaként született.


Vagyis míg a Kossuth-szimfónia a nemzeti romantika hagyományát folytatja, addig A fából faragott királyfi mintái már a nyugati antiromantikus irányzatokban keresendők. A lemez komoly érdeme, hogy Kocsis a műveket meghatározó tendenciák közötti paradigmaváltás figyelembevételével igyekszik a partitúra legapróbb mozzanatainak is kifejezést, formát, jelentést adni, azaz a Kossuthot mint valódi hazafias utóromantikus kompozíciót olvassa, A fából faragottat pedig a tízes évek modernista ízlésének megfelelően. Ez érzésem szerint hatványozottan fontos lehet akkor, ha programzenéről van szó, mint jelen esetben. Bartók a Kossuth-szimfóniához maga ad programot (Zeneközlöny, 1904. január 11.), a táncjáték pedig tudvalevőleg Balázs Béla szövegére készült (1914 és '17 között). Vagyis e művek esetében jól meghatározható cselekménnyel, illetőleg a Kossuthnál klasszikus értelemben vett szimfonikus programmal van dolgunk, ami talán a szokásosnál is nagyobb figyelemre inti az előadókat.


S ez az, ami Kocsis vezénylésében az egyik kiemelendő vonás, hogy igyekszik minél pontosabban igazodni a program adta referenciákhoz. Vagyis az előadások nem pusztán részletgazdagok, de ebben rejlik talán legnagyobb vonzerejük, hogy az előadók mindig megtalálják a részletek pontos helyét és értelmét (figyeljük csak meg, milyen világos és átlátható a faktúra), s képesek a szerves műegészen belüli jelentést adni nekik; köszönhetően a Nemzeti Filharmonikusok pontos és csiszolt játéknak, melynek valóban saját ízt kölcsönöz Kocsis dirigálásának karakterkereső kifejezésmódja. Ezt okkal és joggal emelik ki rendre a külföldi recenzensek. Összegezve elmondható, jól indul a sorozat, s tudható, közel a folytatás.


BARTÓK:
Kossuth – szimfóniai költemény
A fából faragott királyfi
Nemzeti Filharmonikus Zenekar
Kocsis Zoltán
Hungaroton
Bartók Új Sorozat
HSACD 32502


Balázs Miklós
(Café Momus, 2007. április 12.)