Ma este a budapesti Olasz Intézetben XX. századi kompozíciókból összeállított, különleges koncertet ad a Nemzeti Filharmonikus Zenekar. Az együttes zeneigazgatója, Kocsis Zoltán vezényel, közreműködik Ueli Wiget svájci zongoraművész és az Amadinda Ütőegyüttes. Kocsis Zoltán azt szeretné, ha a Nemzeti Filharmonikusok anyanyelvi szinten elsajátítanák a modern zenét.

„A XX. századi alkotások és a kortárs zene megszólaltatását nem csupán érdekes kirándulásnak tekintem a zenekar életében: annál sokkal fontosabb – mondja kérdésünkre Kocsis Zoltán. – Az ilyen koncertek elsődleges célja a látókör szélesítése. Azt szeretném, hogy a Nemzeti Filharmonikus Zenekar (NFZ), naprakészen kövesse a világban zajló zenei eseményeket és tendenciákat, és anyanyelvi szinten tudjon modern zenét is játszani. A látókör szélesítését szolgálja az is, hogy régizenei repertoár esetén Vashegyi György, kortárs zenénél pedig Eötvös Péter segíti a zenekar felkészülését. Minden szempontból hasznosnak tartom, ha a barokk, a klasszika és a romantika mellett a XX. század is rendszeresen helyet kap az együttes koncertprogramjaiban.”
A péntek esti hangversenyen megszólaló négy mű közül csak Thomas Ades „…but all shall be well” című, 1992-ben keletkezett darabja tekinthető kortárs zenének, a másik három mű – Charles Ives, John Cage és Edgard Varese egy-egy alkotása – akár XX. századi klasszikusnak is nevezhető, bár a magyar közönség számára gyakorlatilag ismeretlenek. „Thomas Ades franciás csengésű neve ellenére angol szerző: napjaink egyik legsikeresebb európai komponistája, akinek a műveire jellemző, hogy kevés anyaggal dolgozik, de azt mívesen, szinte impresszionista hatást keltve dolgozza ki – mondja Kocsis Zoltán. – Charles Ives Central Park in the Dark című alkotása csaknem egy évszázada, 1906-ban keletkezett, és programzenének is tekinthető: az 1870-es évek New York-i Central Parkját mintázza meg. A darab érdekessége, hogy két zenekart és két karmestert igényel: egy rövid időre Kelemen Barnabás hangversenymester veszi át tőlem az irányítást. Ives egyébként különös, időn és téren kívüli komponista, aki atonális (vagyis hangnem nélküli) darabjaival évtizedekkel megelőzte Sztravinszkijt és Bartókot is. John Cage 1951-ben komponálta preparált zongorára és zenekarra írt versenyművét, amelynek szólóját egykori tanítványom, a világhírű Ensemble Modern állandó zongoristája, a svájci Ueli Wiget játssza. Edgard Varese Amériques című műve 1921-ben született, és Sztravinszkij stílusa, mindenekelőtt a Tavaszi áldozat hatását tükrözi. A hatalmas ütőhangszeres apparátust igénylő – most az Amadinda együttes közreműködésével megszólaló – darab még időnként penetráns zajhatásaival is egyfajta nemességet sugároz.”
Az NFZ január 1-je óta már nem állami intézményként, hanem közhasznú társaságként működik, de Kocsis Zoltán szerint a mindennapi munkában ez semmiféle változást nem jelent. „Nem érzem, hogy jogaim és kötelességeim megnőttek vagy leszűkültek volna, nem történtek személyi változások, és a zenészek munkafeltételei sem módosultak. A zenekar halad a maga útján, koncertek, turnék, lemezfelvételek várnak ránk. Biztos vagyok benne, hogy jó irányba megyünk, és rövid időn belül elérjük a kitűzött célhoz vezető első állomást: hogy a zenekar bármilyen stílusban, néhány napos próbaidőszakkal el tudjon jutni a koncertszintig – mondja Kocsis Zoltán, aki nemrég fejezte be hét újabb Debussy-dal hangszerelését, jelenleg pedig egy Rahmanyinov-dalciklus zenekari átiratán dolgozik.

Retkes Attila
(Magyar Hírlap, 2002. január 11.)