Ez történt


Az Év Művészei a Nemzeti Filharmonikusoknál

2015. 09. 30.


A Nemzeti Filharmonikus Zenekarnál és a Nemzeti Énekkarnál hosszú évtizedek óta titkos szavazással választják meg az Év Művésze kitüntető címet. Az idén a zenekarnál Joó Szabolcs, szólamvezető timpaniművész, az énekkarnál Szalai Ágnes szoprán énekművész nyerte el. Az elismerést tanúsító díszoklevelet az október 31-én, az együttes Verdi Requiem előadásán vehetik át a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében.


Joó Szabolcs
2002-ben diplomázott a Zeneakadémián Rácz Zoltán osztályában, ahová felvételi vizsga nélkül vették fel az Országos Ütőhangszeres Verseny megnyerése után. Több nemzetközi verseny helyezettje, később Fischer Annie ösztöndíjas. Aktív kamarazenész, játszott Renaud Capucon-nal, Clemens Hagen-nel, Kirill Gernstein-nel, Kocsis Zoltánnal. Közreműködött a Budapesti Fesztiválzenekar, a Liszt Ferenc Kamarazenekar és az Amadinda koncertjein. 2010-től tanít Zeneakadémián. 2000 óta tagja a Nemzeti Filharmonikus Zenekarnak, 2013 óta szólamvezető timpanistája.


Szalai Ágnes
zenei tanulmányait Kapuvárott kezdte, majd Győrben a Richter János Zeneművészeti Szakközépiskolában folytatta magánének szakon Wiedemann Judit növendékeként. 2003-ban nyert felvételt a győri Széchenyi István Egyetem Varga Tibor Zeneművészeti Intézetének magánének-kamaraművész szakára, Markovics Erika osztályába. A diploma megszerzése után a Zeneakadémián Halmai Katalinnál folytatta művésztanulmányait.

Eközben részt vett számos mesterkurzuson, mint például Hamari Júlia, Marton Éva, Polgár László, Vashegyi György kurzusain. 2009 decemberétől a Nemzeti Énekkar tagja, ahol az énekkari munkán kívül szólistaként is fellép az együttessel.

Számos színpadi szerepben mutatkozott meg, mint például Puccini: Bohémélet Mimijeként, Elzaként Wagner Lohengrin c. operájának gyermekváltozatában, Paminaként a Varázsfuvolában, de elismeréssel formálta Iluska, Gretel, Satyrino, Ninetta alakjait és Richard Strauss olasz operaénekesnőjét a Capriccio című művében valamint a Daphne című opera első szolgálójának szerepét is. Utóbbi két szerepet Kocsis Zoltán vezényletével. Koncert-közreműködései közt a legkedvesebbek közt tartja számon a Nemzeti Énekkar 25 éves fennállásának ünnepi koncertjét, ahol Stravinsky: Menyegző című darabjában énekelhette a menyasszony szerepét Antal Mátyás vezényletével. Hazánkon kívül sok más ország városaiban vendégszerepelt, Ausztriában, Finnországban, Norvégiában, Németországban, Olaszországban, Horvátországban, ahol kiváló magyar és külföldi együttesekkel és karmesterekkel dolgozott.

100 évesek vagyunk