Ez történt


Az év művészei

2005. 10. 10.


Az évad kezdetén a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Nemzeti Énekkar is megválasztotta tagjai közül Az év hangszeres művészét és Az év énekesét.


Az előbbi címet Bokor Pál fagottművész, szólamvezető nyerte el, míg a kórus az alt szólam tagjának, Hajdú Ildikónak szavazta meg a kitüntető elismerést. Mindketten a zenekar és az énekkar következő közös bérleti hangversenyén, november 10-én, a Nemzeti Hangversenyteremben vehetik át ünnepélyes keretek között a díjjal járó oklevelet. Érdekesség, hogy a zenekar tagjai 1995 óta egy kivétellel minden évben fúvósokat jutalmaztak, az énekkarban pedig nyolcszor ítélték nőnek, s csak háromszor férfinak a kitüntető címet.