Tóth-Kiss Borbála - alt - énekkari tag

Tóth-Kiss Borbála a Magyar Rádió és Televízió Gyermekkórusával lépett először színpadra, mely az eltelt évek alatt énekművészi hivatása színterévé lett. Változatos hangszeres és énekművészeti tanulmányok, kurzusok és művészeti iskolák során át jutott el a munkáját napjainkban meghatározó együttesekig, ahol mint énekkari művész (Nemzeti Énekkar) és mint hangképző tanár (Nemzeti Énekkar és Honvéd Férfikar) is szívvel-lélekkel zenél. V. Molnár Judit, Fodor Beatrix, Bakos Kornélia, Megyesi Schwartz Lúcia és Markovics Erika növendékeként hamar ott találta magát a hazai zeneművészeti élet számos kiemelkedő produkciójában, sőt mind gyakrabban vendégszerepel külföldi koncerteken is, változatos profilú fellépőként. A fiatal, ígéretes koloratúr mezzoszoprán énekesnővel egyre több neves hazai és külföldi produkcióban találkozhatunk.

A Nemzeti Filharmonikusok szervezésében szólistaként is láthattuk Csemiczky Miklós Brémai muzsikusok című meseoperájának egyik főszerepében, Burkust alakítva, a Budapesti Wagner-napokon A nürnbergi mesterdalnokok inasaként, a Holdfény királyság című produkcióban Hófehérke szerepében, Richard Strauss A béke napja című operájának és Eötvös Péter Imájának egyik alt szólistájaként, Párizsban pedig – szintén a Nemzeti Énekkar képviseletében – Ligeti Le Grand Macabre részletében Mescalina szerepét alakította.

100 évesek vagyunk