Stefan Soltesz 1949-ben született Magyarországon, de gyermekéveit már Bécsben töltötte. A Bécsi Zeneakadémián Hans Swarowsky irányításával karmesteri tanulmányokat folytatott és szintén itt zeneszerzés és zongora szakon is tanult. Művészi pályafutását 1971-ben a Bécsi Színház karmestereként alapozta meg, ezt követően a Bécsi Állami Operában betanító karmester volt, majd Grazi Operaházba vendégkarmesternek hívták. A Salzburgi Fesztivál három évadában, 1978-ban, 1979-ben ős 1983-ban zenei asszisztensként dolgozott Karl Böhm, Christoph von Dohnányi és Herbert von Karajan mellett. 1983-85 között a hamburgi Állami Operaház, majd 1985-97 között a berlini Német Opera karmestereként dolgozott. 1988-9993 között a Brunswicki Állami Színház főzeneigazgatója , majd 1992-97 között az antwerpeni és ghenti Flamand Opera vezető karmestere. 1997 óta az Esseni Filharmonikusok főzeneigazgatója valamint az esseni opera, az Aalto Theatre művészeti vezetője. Stefan Soltész gyakran vendégszerepel a Bécsi Állami Operaházban, valamint Németország jelentősebb operaházaiban. (fotó: Matthias Jung)