Rohmann Ditta - cselló - vendégművész
Rohmann Ditta olyan sokoldalú zenész, akit egyaránt láthatunk nagy koncerttermek szólistájaként csakúgy, mint világzenei formációban improvizálni, táncosokkal közös produkció főszereplőjeként, kamarazenészként és újabban színészként is. Eddig elért sikerei közül kiemelkednek a Lipcsei Bachversenyen szerzett díjak, a Junior príma díj, lemez- és rádiófelvételek. Fontos számára, hogy az általa megszerzett tudást kamatoztassa, fejlessze és továbbadja. Tanárai közül legfontosabbak Perényi Miklós, Suren Bargatuni, Ivan Monighetti, Boris Pergamenschikow és Rados Ferenc voltak. Ditta korábban a Debreceni Egyetemen tanított, jelenleg privát úton oktat illetve kurzusokat, továbbképzéseket tart országszerte. A HUNGAROTON lemez kiadóval fennálló együttműködés gyümölcseként a sikeres Bach-szvit felvételek után a Gramofon magazin 2017 legjobb klasszikus zenei lemezei közé válogatta a Rohmann Imrével közösen közreadott kiadványt. Legutóbb férjével, Fassang Lászlóval közösen készített Bach-lemezt, melyet a nemzetközi kritika ismét kivalónak ítélt.
100 évesek vagyunk