Szerencsés ember vagyok, hiszen imádom a hivatásomat.
Szeretem a rendet, a pontosságot. Nagyszerű dolog, hogy a zene által folyamatosan megújulhatunk és tanulhatunk, új dolgokat láthatunk, mindezt egy tökéletes rendszerbe foglalva.
Mióta az eszemet tudom, énekelek. Ez a szenvedély kisgyermekkorom óta jelen van az életemben. Édesanyám és nagymamám voltak azok, akik először énekeltek nekem, és akikkel először együtt énekeltem.
A kórusban való együtt muzsikálás számomra bizalmi kötelék, ahol egymással és egymásért, a közönségért alkotunk valami gyönyörűt, maradandót. Ez az, ami mindig is vonzott benne, és nagyon hálás vagyok minden percért, amit eddig és ez után is énekléssel tölthetek.
Az első igazán komoly találkozásom a zenével a népdalokon keresztül történt hatéves koromban, miután felvételt nyertem az általános iskola ének–zene tagozatára. Az itt eltöltött nyolc esztendő alatt mint csapatjátékos és mint szólista is részt vehettem a tagozat életében a kórusok oszlopos tagjaként, és itt énekelhettem először gyermekoperában főszerepet. Állandó résztvevője voltam a városi népdaléneklési versenyeknek is. Ezek után nem volt kérdés, hogy a továbbiakban is zenével szeretnék foglalkozni. Jött a zenetagozatos gimnáziumi osztály, valamint a magánének szak Egerben, majd Budapesten a konzervatórium, végül pedig Debrecenben az egyetem. Itt énekelhettem Vajda János Requiemjének alt szólóját, kórustagként részt vehettem operakeresztmetszetek színpadra állításában, 2017-ben pedig Mozart A varázsfuvola című singspieljének keresztmetszetében a Harmadik dáma szerepében léphettem színpadra. Magánénektanári diplomámat 2019-ben a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán szereztem.
Hálával gondolok vissza volt ének–zene és magánének tanáraimra, Halász Ágnesre, Bukta Évára, Szabóné Vass Mártára, Belkovics Zoltánra, Deliné Soós Ágnesre, Miskovits Ildikóra, Mohos Nagy Évára. Ők, akik hittek bennem és támogattak, megalapozták tudásomat, zeneszeretetemet, amely életem végéig el fog kísérni.
