Budapesten születtem, osztálytársaim közül én laktam legközelebb a konzihoz (Bartók Béla Zenegimnázium) majd később a Zeneakadémiához is. Mondhatnám, hogy ezért lettem zenész, de ez nem fedi teljesen a valóságot. Zenészcsaládba születtem, szüleim legnagyobb álma volt, hogy bekerüljek az ÁHZ-ba. Ezt az örömöt szerencsére közvetlenül a Zeneakadémia elvégzése után nekik és magamnak is megszereztem, mivel 1988 óta vagyok a zenekar tagja. 1985-től 90-ig tagja voltam a Claudio Abbado vezette Gustav Mahler Jugendorchesternek. Itt szerettem meg a szimfonikus zenekar műfaját. Hatalmas élmény volt egy ilyen egyéniség által „bevezetve lenni” a ZENE birodalmába, rengeteg lelkes, tehetséges fiatal társaságában. 2002-ben és 2003-ban az ELTE Egyetemi Koncertzenekar koncertmestere voltam, amiért Pro Universitate-díjat kaptam az egyetemtől. Ebben a munkában nagy élvezet volt, hogy nemcsak „hasznos csavarként” vettem részt egy produkcióban, hanem alakíthattam is azon. A Nemzeti Filharmonikus Zenekarban  nagyon szeretem, hogy azon kevés zenekarok közé tartozunk, akik nem „sleppolnak”: pontosan játsszunk, minden a helyén szólal meg. Bartók művek interpretációjában verhetetlennek érezzük magunkat, ez elsősorban Kocsis Zoltán érdeme, mert belénk nevelte a számára evidens érzeteket, zenei megoldásokat. Nagyon szeretem, hogy rengeteg „zenei csemegével” van dolgunk, ami minden alkalommal új kihívás, ez nem engedi, hogy monotonitásba süllyedjünk. Ha az embernek át kell ugrania egy lécet, saját korlátait is képes átlépni, így fejlődni tudunk. Az együtt zenélés számomra legnagyobb élménye, ahogy koncerten a koncentrációk összeadódnak, és ettől soha elő nem idézhető pillanatok képesek megteremtődni.