Liszt Ferenc - zeneszerző

(Doborján, 1811. okt. 21. - Bayreuth, 1886. júl. 31.) Magyar származású zeneszerző. A gyermek LISZT Ferenc a szülői házban, zenei környezetben nőtt fel, s mint később mondotta, korábban írt kottafejeket, mint az ábécé betűit. 9 éves korában Sopronban, majd pár héttel később (1820. nov. 26.) Pozsonyban tartott hangversenyt; ez utóbbinak eredményeként magyar főurak hat évre évi 600 forint ösztöndíjat biztosítottak neki, hogy tanulmányait könnyebben folytathassa. Atyja Bécsbe vitte, hol Carl Czerny-hez, korának leghíresebb tanárához került. Elméletet a Mozart életrajzból is ismert Salieritől tanult. A gyermek hírneve oly általánossá lett, hogy egyik hangversenyére, Schindler tanúsága szerint, Beethoven is elment. LISZT reménye, hogy a híres Conservatoire-ra felvegyék, Cherubininek, az intézet igazgatójának ellenállásán (- idegen állam polgára nem vehető fel -) meghiúsult. Zongoratanárra igazában úgy sem volt már szüksége. Zeneszerzési tanulmányait Paër-nél, majd Reichá-nál folytatta. A csodagyermek Párizs előkelő világának dédelgetett kedvence lett, kinek hangversenyei iránt állandó volt az érdeklődés. Párizsból kétszer ment Londonba, majd Franciaországban indult körútra. Ekkor (1827) halt meg atyja Boulogne sur Merben, ami az ifjú művészt arra késztette, hogy visszatérjen Párizsba, hová édesanyját is elhívta. Liszt ettől fogva zenetanítással is foglalkozott, s mint ilyen igen keresett volt. Felkarolta Erard, a híres zongoragyáros. Nagy elfoglaltsága dacára szenvedélyes buzgalommal foglalkozott irodalmi, filozófiai s általános művészeti kérdésekkel. Az egyházi rendbe való belépés gondolata már ekkor felmerült benne. Romantikus volt a szó legnemesebb értelmében. A júliusi forradalommal, a Saint-Simonismussal való rokonszenve, barátsága Lamartinenal, érintkezése Lamennais abbéval s ezzel kapcsolatban hitbeli kérdésekbe való elmerülése jellemzik életének e szakát, melynek forgatagába művészi kérdések vezették vissza. Paganini hegedűvirtuozitását átvitte a zongorajáték technikájába, melyet utolérhetetlen magasságra emelt. Chopinnel való barátsága a zenei gondolkozás új világát nyitotta meg előtte, míg Berlioz fellépte a programzene hívévé tette. Mindezek a hatások azonban - LISZT zsenialitásán keresztül - teljesen egyéni és önálló eredményekké alakultak át. LISZT magánéletében is nagy változások állottak be. Megismerkedett d'Agoult grófnéval, aki Liszt kedvéért elhagyta férjét, 1835-39 közötti együttélésük idején három gyermekkel ajándékozta meg: Blandine-nel, Cosima-val (később Bülöw, majd Wagner neje) és Dániellel (aki fiatalon huny el 1859-ben). Itáliai tartózkodása idején vette hírét a nagy pesti árvíznek (1838. márc. 16), ami eszébe juttatta rég látott hazáját; rögtön útra kelt s jótékony célú hangversenyeivel nagy összeget juttatott az árvízkárosultaknak. 1839-től kezdve LISZT hosszabb hangversenykörutakat tett, utazásai során Európa majd minden országát és nagyvárosát érintette Lisszabontól Kijevig, melyeken olyan sikereket ért el és olyan ünnepeltetésekben volt része, amilyeneket sem előtte, sem utána nem jegyezhetett fel a történelem. Hangversenyútjainak pihenőin mindig visszatért d'Agoult grófnőhöz, kivel a nyarat a Rajna egyik szigetén, Nonnenwerth-en töltötte 1844-ben bekövetkezett elhidegülésük és szakításuk idejéig. LISZT gyermekeit Párizsban, édesanyjánál, később Berlinben neveltette. Mikor a bonni Beethoven-szoborra nagyon gyéren folyt be a pénz, Liszt (1839) egymaga vállalta az összeg fedezését s hangversenyeivel meg is szerezte. Ez év legvégén látogatta meg Pestet is, ahová Bécsből, Pozsonyban megállva, december 24-ikén érkezett. Hangversenyei során 1840. január 4.-kén (a Nemzeti Színházban tartott hangversenyén) küldöttség járult elébe és magyar díszkarddal övezte fel, aminek a külföldi sajtóban is nagy visszhangja támadt. Ekkor tette alapítványát a Nemzeti Zenede létesítésére; Pest díszpolgárává választotta, Pest vármegye pedig nemességet kért LISZT részére. Pestről folytatta utazásait, sikert sikerre tetőzvén, 1842-ben Berlinben hangversenyezett s itt ünnepeltetése hihetetlen arányokat öltött. 1846-ben újból Magyarországon járt. Később - több város érintésével - Konstantinápolyba, majd Oroszországba utazott; itt találkozott Sayn-Wittgenstein Karolin hercegnővel, ki ettől fogva döntő befolyást gyakorolt LISZT életének további alakulására. 1848. ugyanis elhagyta Woroniczét (Lengyelország) s leányával együtt követte Lisztet, aki 1842 óta a weimari nagyherceg rendkívüli udvari karmestere volt, s már 1847-ben Weimarban telepedett le. LISZT-et már előadóművészi diadalai teljében foglalkoztatta zeneszerzői hivatásának tudata. Weimarban, részben a hercegnő hatására - ki LISZT-ben helyes ösztönnel meglátta a nagy zenei reformátort - a zeneszerzői alkotások nagy sorát (szimfonikus költemények) érlelték meg. A Liszt által vezetett weimari zenei élet, melyben a klasszikusok ápolása mellett új művek (Berlioz, Wagner) kerültek bemutatásra, egész Európa figyelmét Goethe városára fordította. Dingelstedt intendáns aknamunkája azonban, mely Cornelius Bagdadi borbélyának bemutatásakor pattant ki, elkedvetlenítették LISZT-et, és állásáról 1861-ben lemondott. Lakását Rómába helyezte át, ahol egyébként - úgy remélte - könnyebben fogja a hercegnővel való egybekelését keresztül vinni, ill. ehhez a Szentszék engedélyét megszerezni. A Liszt és hazája közötti kapcsolat a weimari fénykorában sem szűnt meg. Az esztergomi székesegyház felavatásár Scitovszky János hercegprímás felkérésére ünnepi misét írt. LISZT személyesen tanította be a művet s a Nemzeti Múzeumban tartott főpróba jövedelmét a pesti Szt. István-bazilika építésére fordíttatta. Ezt a művet az esztergomi ünnepek után a belvárosi templomban is játszották. LISZT nevéhez fűződik az Ťúj német-iskolať fogalma. Az irány, melyet Liszt képvisel, ekkor már állandó támadások középpontjában áll s ez végül is tarthatatlanná tette weimari helyzetét. Rómában csalódások érték, házassági engedélyét az esküvő előestéjén vonta vissza a pápa, a hercegnő mindinkább a miszticizmus karjaiba vetette magát s végleg lemondott arról, hogy LISZT felesége legyen. LISZT újból teljesen zeneszerzői hivatásának élt: a szimfonikus zene teréről átlépett az oratóriuméra s megírta Szt. Erzsébet legendáját. E műve újból közeli kapcsolatba hozta Magyarországgal, mert bemutató előadása a Nemzeti Zenede alapításának 25.-ik évfordulóján tartott ünnepségeken (1865) volt, LISZT vezetése alatt. Újabb kapcsolata Magyarországgal a Koronázási Mise (1867). Időközben megírta legnagyobb szabású művét, a Krisztus-oratóriumot. Rómában az alacsonyabb papi rendeket felvévén, abbévá avatták, ami óriási feltűnést keltett. IX. Pius pápa nagy jóindulattal viseltetett Liszt iránt s szívesen bízott volna rá egyházzenei téren reformokat, de ez a terv a kardinálisok ellenkezésén meghiúsult s Pius halálával LISZT összeköttetése a Vatikánnal megszakadt. Ilyen körülmények között engedett a weimari nagyherceg meghívásának, hogy évenként töltsön hosszabb időt Weimarban; 1869-től kezdve a nyári hónapokat a rendelkezésére bocsátott Hofgärtnerei-ben töltötte s ottlétével pezsdülő zenei életet hozott a városkába. 1873-ban, LISZT művészi fellépésének 50. évfordulóján nagyarányú ünnepélyt rendeztek Budapesten. Ugyanez évben megszavazták gr. Andrássy javaslatára a Zeneakadémia felállítására a költségvetésbe beállított tételt. Liszt a neki felajánlott elnöki tisztet (Erkel Ferenc lett az igazgató) elfogadta s bár a Zeneakadémiára vonatkozó javaslatait csak részben vitték keresztül, évenként a téli hónapokat Budapesten töltötte, ahová tanítványai éppúgy elkísérték, mint Weimarba. Hazai növendékei közül különösen Gobbi Henriket és Juhász Aladárt becsülte sokra. Szendy Árpád, Thomán István (később Bartók tanára) Weimarból hozták a mester tanítását. Ez időtől kezdve LISZT életét Róma, Weimar és Budapest között osztotta meg. E nyugtalan, igazi otthon, gondozás nélküli élet fárasztotta, de kötelességérzete, aggkorában is lobogó temperamentuma űzték városról városra. Egy ilyen utazáson meghűlt s a meghűlés nyomán beállott tüdőgyulladás vetett véget életének Bayreuthban - hová az ünnepi játékok fényének emelésére sietett - 1886. július 31-én. LISZT élete egész folyamán a nemeslelkűségnek és áldozatkészségnek mintaképe volt, alapítványok, jótékony adományok sora jelzik e téren vallott felfogását, amelyen - bár gyakran visszaéltek jóságával - nem változtatott. Irodalmi munkássága is jelentős, elemző tanulmányokat írt Berlioz, Wagner ügye mellett. Életrajzot írt Chopinről (1852), tanulmányt R. Franzról (1872), Field nocturne-jeiről (1859) stb. LISZT zeneszerzői munkássága megoszlott a nagy apparátust igénylő oratórium és a zenekari művek, valamint hangszerére, a zongorára írt művei, a karművek és dalok között. Jelentősége a zenetörténetben korszakalkotó, mert műveiben az új zenei irány ritmikai és harmóniai gazdagsága, korszakos kezdeményezései már Wagnert megelőzően megtalálhatók. LISZT mindenben úttörő, bátor és magasröptű szellem volt; koncepciójában merész és újító, de mindenkor kiegyensúlyozott a szép; formáit mindenütt igazolja a belső tartalom. A legnemesebben romantikus, nyelvezete pompázó, nagyvonalú, szellemes, sziporkázó, méltóságteljes, ami nem zárja ki, hogy valami előkelő fanyar zamat ne ütközzék ki műveiből. A Berlioz által megindított programzenét, ill. azt az elvet, hogy a zenének valami határozott tartalmat félreérthetetlenül kell kifejeznie, szimfonikus költeményeiben újabb magaslatra emelte, mert gondolatokat, eszméket, érzelmeket kívánt zenei nyelven tolmácsolni, nem pusztán külső eseményeket. Szimfonikus költeményei - egytételes művek szabad formában - e műfajnak érett, újszerűségükben is kiforrott képviselői. A programzenéről való felfogása már régebbi zongoradarabjaiban is megnyilvánult. A magyar muzsika kétségtelenül Liszt rapszódiái révén lett világszerte ismert. Kifejezetten magyar karakterű s magyarnak szánt művein kívül (Szt. Erzsébet legendája, Hungária stb.) azonban más kompozícióiban is megüt magyar hangokat (Krisztusban a 3 királyok indulója, Mazeppa), mert ez lényéből nyilván akaratlanul is kitört. Élete vége felé, amikor a magyar portrékat (Széchenyi, Deák, Mosonyi) írta, utolsó rapszódiái, a Csárdás obstiné stb. feltűnő (s a német esztéták számára érthetetlen) módon, szokatlanul modern, rideg és szálkás hangot ütöttek meg. Liszt kompozíciói közül legfontosabbak: 1. Zenekari művek. Szimfonikus költemények: C'est Qu'on entend sur la montagne (V. Hugo nyomán), Tasso (Lamento e Trionfo), Les Préludes (Lamartine), Orpheus, Prometheus, Mazeppa (Hugo és Byron), Ünnepi hangok, Heroide funébre, Hungaria, Hamlet, Hunok csatája, Ideálok (Schiller), A bölcsőtől a sírig (Zichy Mihály). Ezekhez csatlakoznak: Dante-szimfónia, Faust-szimfónia, Két epizód Lenau Faustjából, Goethe-induló, Vom Fels zum Meer, Magyar ünnepi induló, Magyar roham-induló, Rákóczi-induló, Magyar Rapszódiák (1-6). 2. Zongoraművek: a) zenekarral: 2 versenymű (Esz- és A-dur), Haláltánc, Magyar fantázia 1852; b) zongorára egyedül: Concerto pathétique, h-moll szonáta, BACH fantázia és fuga, 2 ballada (Desz-dúr, h-moll), 2 legenda (Szt. Ferenc prédikációja a madarakhoz, Paulai Szt. Ferenc a vízen jár), 4 Mephisto-keringő, 2 polonaise (C-moll, E-dur), Trois grandes études de concert, 6 Grandes études d'aprés Paganini, 12 kötet Technische Studien, 3 kötet Années de pélerinage, Harmonies poétiques et réligieuses, Magyar arcképek, 20 rapszódia, Consolations. Ezen kívül számos kisebb mű, továbbá fantáziák, koncert-etűdök, feldolgozások, átírások, melyeknek nagy része a virtuóz játékosok technikai képességeinek próbaköve (ilyenek különösen a maguk idejében nagyon népszerű operák dallamaira írt fantáziák. Wagner műveiből készült átiratai, Schubert dalainak zongoraátiratai nagymértékben elősegítették e művek elterjedését. Mintaszerűek LISZT un. zongora-partitúrái, azaz zenekari műveknek zongorára való átdolgozásai, mint Beethoven 9 szimfóniájának zongoraátirata. Orgonaművei az orgonarepertoár törzsanyagához tartoznak. 3. Vokális művek: Esztergomi mise, Koronázási mise, 2 orgonás mise, a 13., 18., 23. és 137. zsoltár, Requiem. Oratóriumok: Szt. Erzsébet legendája, Krisztus.