Joseph Haydn - zeneszerző
(Rohrau [Alsó-Ausztria], 1732. márc. 31. - Bécs, 1809. máj. 31.) Osztrák zeneszerző. Apja falusi kádármester volt. 1737. Joh. Matthias Frankh hainburgi tanító és templomi karnagy, a család rokona, veszi át a kisfiú nevelését; itt tanul meg HAYDN különböző hangszereken játszani s itt kerül először közvetlen érintkezésbe a népies zene világával. 1739. Georg Reutter bécsi udvari karmester, zeneszerző és egyházi karnagy figyelmessé lesz a kis parasztfiú énekére és leszerződteti a bécsi Szent István-templom énekkarába. (1740-49). Itt énekel HAYDN a székesegyház kórusában Reutter vezetése alatt s bár rendszeres zenei oktatásban itt sincs része, Bécs zenei életének középpontjában alkalma van megismerkedni a régibb és újabb zenei irodalom (főként német és olasz egyházi kompozíciók) jelentékeny részével; másrészt a kórus világi funkciói (közreműködés udvari ünnepségeken stb.). A világi énekes kultúra kapuit is magnyitják előtte. 1749-59-ig többnyire szűkös anyagi viszonyok között élt Bécsben, leckeadásból, korrepetálásból, zenekarokban való alkalmai közreműködésből tartva fenn magát. Ez idő alatt kerül a legszorosabb összeköttetésbe Bécs sokrétű zeneéletével, ezzel a népies elemekkel teli, a napi élet minden vonatkozását átható, eleven és gazdag kultúrával, melybe mint előadó-muzsikus és mint zeneszerző egyaránt belekapcsolódik (szerenádok, divertimentók, 1751. első színpadi műve: Der neue krumme Teufel. c. népies vígopera stb.). Erre az időre esik megismerkedése Bécs zenekedvelő főúri házaival is, ahová N. Porpora, a híres olasz zeneszerző és énektanár révén jut el; Karl Joseph von Fürnberg tanácsos zenekedvelő házának összejöveteli számára írja első kamarazeneműveit, nevezetesen első vonósnégyesét (1755), melyet hamarosan továbbiak (17 vonósnégyes, 6 scherzando vonósokra és fúvósokra stb.) követnek. 1759-60. Morzin gróf házi karmestere és zenedirektora Lukavecben; az ő zenekara számára írja (1759) első szimfóniáját. A zenekar feloszlatása után második karmesternek szegődik el Esterházy Pál Antal herceg kismartoni rezidenciájára, ahol Gregorius Werner karmester alatt kezdi meg működését 1761 tavaszán (máj. 1.). Pál Antal herceg halála után (1762) Miklós József herceg veszi át a zenekart. HAYDN Werner utódává lesz s 28 évig áll a hercegi zenekar élén; 1766-ig állandóan Kismartonban tartózkodik, 1769. átköltözik a zenekar Eszterházára s HAYDN 1790-ig rendszeresen itt vagy Kismartonban tölti a telet; angol utjai után is lerándul Kismartonba nyaranként (1803-ig). Ez az új állása, ha sok szempontból terhes megkötöttséggel is jár, döntő hatással van HAYDN egész művészi kialakulására, mert részben szakadatlan produkcióra való ösztönzést jelent, részben szabad kísérletezési lehetőséget, állandó, kész apparátust biztosit számára. Kismartonban és Eszterházán jelentékeny zenekar működik (tagjai között Tomasini hegedűs, Weigl csellista stb.), hangversenyek, zenés ünnepségek, színielőadások egymást érik s HAYDN szimfonikus és kamarazeneművei itt kész keretekre találnak. HAYDN nem is vált meg többé a hercegi rezidencián betöltött állásától; mikor 1790. Miklós József herceg halála után Antal herceg feloszlatja a zenekart, HAYDN karmesteri címmel és nyugdíjjal kötözik vissza Bécsbe. Itt éri Salomon hegedű és a hangverseny-vállalkozó londoni meghívása. Két londoni útja (1790-92 és 1794-95) alkotóerejének (12 nagyszimfónia) s egyúttal sikereinek művészi diadalának tetőpontját jelenti (1791 jul. ünnepélyes külsőségek között doktorrá avatják Oxfordban) s Händel oratóriumaival való megismerkedése révén további fejlődésre is elhatározóan jelentős 1795., Esterházy Antal hg. utódja, Miklós alatt, újra megalakul az eszterházai zenekar s vezetését most is HAYDN vállalja el 1798 ápr., 29. Bécsben bemutatják a Teremtés-t (Die Schöpfung, Lindley angol eredetije nyomán van Swieten szövegére), 1801 ápr. 24. az Évszakokat (Dei Jahreszeiten, van Swieten szövege, Thomson angol eredetije nyomán), ezt a két nagy oratóriumot, melyek HAYDN-t késő öregkorának küszöbén (a bemutatójuk idején HAYDN 66, ill. 68 esztendős) hazája legnépszerűbb mesterévé avatják. 1800. márciusában ŤSchöpfungť-ját vezényli Budán; az 1800-as évektől (1803) kezdve haláláig visszavonultan él Bécsben. Ebben az időben írja 6 ünnepi nagymiséjét; példátlanul népszerűvé lett császárhimnusza, a Gott erhalte (1797), melyet egyik vonósnégyesében (Kaiser-quartett) is feldolgozott, szintén öregkori művei közül való. Halála Bécs francia megszállás idején következett be. Hamvait 1820-ban a kismartoni vérkápolnában helyezték el. Munkássága a hangszeres zene történetében korszakalkotó jelentőségű. Bizonyos, hogy a teremtés és az Évszakok az oratórium történetében határjelző fontosságúak, hogy Händel oratóriumainak (elsősorban az Izrael Egyiptomban c.-nek) nagy élménye nyomán HAYDN itt új, szabad önálló oratóriumstílust teremtett, mely természeti képeinek csodálatos közvetlenségével, egész atmoszférájának mély és nemes költészetével, zenekari tételeinek és kórusainak nagyszerű mozgalmasságával magában áll a zeneirodalomban. HAYDN munkásságának igazi súlypontja azonban tisztán instrumentális művei: a szimfóniák és a vonósnégyesek jelentik. HAYDN munkássága itt szorosan odakapcsolódik elődjeinek művészetéhez a 18. század hangszeres irodalmához, melynek hagyományos formáit és kereteit sokáig változatlanul megőrzi (5-tételes vonósnégyes-divertimentók, 3-tételes szimfóniák). Hangszeres stílusára a mannheimi zeneszerzők orkeszter- és kamarazene-stílusa volt legdöntőbb hatással. Fejlődése általában sokkal lassúbb tapogatódzóbb, mint például Mozarté; azokkal a nagy művekkel, melyek az egész hangszeres zeneirodalomnak újat mutatnak, csak 50 éves korán túl lép a nyilvánosság elé. Az un. orosz quartettek-től (1781) kezdve azonban megtalálta itt is legszemélyesebb hangját s ezentúl a kamarazene új nyelvezete és formatechnikája (a szonátaforma végleges kialakítása stb.) teljesen az ő sajátja a tematikus dolgozásmód korszakos reformja, a vonósnégyes hangszer-tagjainak szabad individuális megszólaltatása, általában melodikusan differenciált hangszerkezelést az új, szabad polifónia, az áttört hangszerstílus: mindez a mannheimi zeneszerzők műveiben jelentkezik először, de itt érlelődik kész, alapvető eredménnyé. HAYDN ehhez az új zenei nyelvhez lassú, tervszerű munka útján érkezett el. A tisztán melodikus nyelvezetből kiindulva, mohón felfigyel Ph. Em. Bach szonátastílusára s az a gáláns zenéből kinőtt, de lényegében romantikus, forradalmian szabad és nyugtalan művészet eddig sohasem hallott lehetőségekre, szabad formákra és komplikáltabb feldolgozásmódra tanítja. Szonátáiban HAYDN valóban maga is maradt ezen a nyomon; zongorával kombinált kamarazenéje pedig nem haladta meg a 18. század kamarazenéjének általános technikai nívóját (trióiban például a cselló megmarad Ťbasszushangszernekť, hegedű és zongora legtöbbször Ťkoncertálnakť stb.). Szimfóniáiban és vonósnégyeseiben azonban rátalált az újabb zenei kifejezésmód birodalmához vezető útra. Ezen az úton két hatalmas vezetője támadt: egyik a szigorú kontrapunkt, melyet egy időre teljesen magáévá tett, másik a lelkéből újból meg újból elementáris erővel feltörő népi muzsika. Ez a kettő vezeti el az új formai eredményekhez (részben a mannheimiek nyomán; pl. a menüettnek, mint népies és szimfonikus táncdarabnak a szonáta illetőleg szimfónia kereteibe való befoglalásához), a tematikus feldolgozásmód reformjához s egy sajátosan egyéni, szabadabb lírai kifejezésmódhoz (utolsó quartettek). A zenekari muzsika monumentális formája, a szilárd egységbe foglalt négytételes szimfónia ezen ponton eddig sohasem ismert tartalommal telik meg: az osztrák népi zene közvetlen és intim hangja mellett megcsendülnek egy tragikus mélységeket idéző, drámai erőben gazdag, széles ölelésű új kötészet hangjai (12 londoni szimfónia 1790-95). Ezeket az új, tragikus hangok, ezek a démoni árnyékok, drámai kitörések már Beethovennel rokonok s ha bizonyos is hogy Mozart hatása nélkül nem öltöttek volna ilyen alakot HAYDN lelkében lényegükben függetlenek minden más zenétől. Minden iránytól s HAYDN legsajátosabban egyéni, zárt világából fakadnak. Természetes, hogy HAYDN zenéje ezekben a monumentális magasságaiban már magányos művészet volt s hogy a népszerű mester hívei számára sokáig megközelíthetetlen maradt; innen van hogy HAYDN a köztudatban sokáig megmaradt annak a bölcs öregnek (Papa Haydn), patriarchálisan kedélyes, gyermekesen naiv és problémátlan művésznek amilyennek fiatalkori népies, vagy későbbi, könnyebb s népszerűbb művei nyomán elképzelték. Hozzájárult ehhez, hogy HAYDN, bár őszintén s mélyen vallásos ember volt, korának általános szokása szerint egyházi műveiben is (misék) mindig instrumentális világi kompozícióinak nyelvén szólal meg. Bizonyos, hogy ez a meleg és bensőséges otthoni hang, a teli szívből kacagó humor és a rezignáció érzelmesen merengő lírája HAYDN zenéjébe szólal meg először; de mindez még távolról sem meríti ki HAYDN egész költészetét. A komor tépelődés és a fájdalmas pátosz HAYDN zenéjének éppoly organikus vonásai, mint a polgári humor és szentimentalizmus; emellett ne feledjük, hogy HAYDN ifjúkorában épp ez a szabad érzelmesség jelentett forradalmi újdonságot az öregebb generáció szigorúbb s fegyelmezettebb művészetével szemben. De az érzelmek egész skáláját mindenütt ugyanaz a természetes egészség, az életnek ugyanaz a rajongó és áhítatos szeretet, ugyanaz a közvetlen és spontán poézis hatja át. Az a tervszerű, szakadatlan és szívós részletmunka pedig mellyel HAYDN- jóformán autodidakta-módra- alkotómunkásságának eredményeihez eljutott, a hatalmas fantázia és roppant temperamentum mellett, rendkívüli szellemi perspektíváról és minden részletében kidolgozott, átfogó művészi koncepcióról tesz tanúságot. - Művei: több mint 100 szimfónia (közöttük: Le midi 1761, Le soir 1767, L'ours [A medve] 1788, Gyermekszimfónia, 1778, La chasse 1780, Der Philosoph 1764, Der Schulmeister 1774, Búcsúszimfónia 1772, [fisz-moll], Oxford-sz. 1788, Militair-sz. 1794, Paukenschlag-sz. 1791, Paukenwierbel-sz. 1795, stb.), oratóriumok (a már említetteken kívül: Il ritorno di Tobia 1775 [az 1784. hozzákomponált Vihar-kórust mint motettát szokták énekelni]), világi kantáták, (Arianna a Naxos 1789, The storm 1792); a Krisztus hét szava a keresztfán c. oratórium (Die sieben Worte des Erlösers am Kreuz 1785, ered. a szimfóniák közé tartozik; később vonósnégyesre írta át, M. Haydn pedig oratóriummá alakította); 14 mise (közöttük a 6 ünnepi nagymise: Paukenmesse [1796], Nelsonmesse [1797], Theresiamesse, Harmoniemesse, Heiligmesse és Schöpfungsmesse), offertoriumok, motettek és egyéb egyházi kompozíciók (Stabat mater 1773); 24 opera, jórészt a kismartoni és eszterházai rezidenciák számára (Orlando paladino 1782, Lo speciale, Bécs 1770, Armida 1784, L'isola disabitata 1779 La vera costanza 1776 [a bécsi udvari operaház részére, itt azonban akkor nem került előadásra, előbb Kismartonban, majd Pozsonyban játszották], L'anima del filosofo, London 1791 stb.); 66 divertimento, szextett és kassatio, 20 zongora- és 9 hegedűverseny, 6 versenymű csellóra, 16 egyéb hangszerekre (fuvola, kürt, baryton), 77 vonósnégyes (közöttük az op. 64., 74., 76. quartettciklusok [napquartettek 1774, a Pál orosz nagyhercegnek ajánlott orosz quartettek 1781 stb.]), 33 zongoraszonáta és egyéb zongoraművek, 35 zongora-trió, 3 zongora-fuvola-cselló-trió, 30 vonóstrió, barytonra való darabok (mintegy 175), dalok, kánonok, énekes quartettek stb. Munkáiban több helyütt felcsillannak magyar reminiszcenciák, a verbunkos-zene nyomai: így d-dúr zongoraversenyének ŤRondo all' Ongareseť-jében (1784) és G-dúr zongoratriójának utolsó tételében (1795); két dalára Verseghy és Csokonai a maguk szövegét applikálták (Thirzis sírja fellett, ill A pillangóhoz).