Hamar Zsolt karmester, Liszt-díjas, a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével kitüntetett Érdemes Művész. 2017 márciusától 2020 augusztusáig vezette zeneigazgatóként a Nemzeti Filharmonikus Zenekart.
Felsőfokú tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán folytatta, zeneszerzés tanára Petrovics Emil, karmester tanárai Lukács Ervin és Gál Tamás voltak. 1995-ben kitüntetéssel diplomázott.
Pályája a Magyar Televízió Nemzetközi Karmesterversenyén nyert 2. díjjal és közönségdíjjal indult. 1996-ban a spanyolországi Cadaques-ben rendezett karmesterversenyen ugyancsak 2. díjat nyert, 1997-ben a Portugál Rádió Nemzetközi Karmesterversenyén 1. helyezett lett, majd a Trentói Antonio Pedrotti Versenyen szintén az 1. helyen végzett.
1997 őszén Kocsis Zoltán zeneigazgató javaslatára a Nemzeti Filharmonikusok első állandó karmesterévé nevezték ki. 1998-ben Lorin Maazel asszisztense a Salzburgi Ünnepi Játékokon. 2000-től 2009-ig a Pannon Filharmonikusok zeneigazgatója és vezető karmestere, ezzel párhuzamosan az Orchestra di Padova e del Veneto első vendégkarmestere.
Rendszeres vendég Európa, Japán és az Egyesült Államok zenekarainál és koncerttermeiben. Fellépett szinte minden magyar szimfonikus együttessel. 2001 óta rendszeresen vezényel a Magyar Állami Operaházban, szívesen látott vendég a külföldi dalszínházakban is. 2005 és 2011 között a Zürichi Operaházban dolgozott a világhírű dalszínház állandó karmestereként. 2012-től 2016-ig a Wiesbadeni Operaház (Hessisches Staatstheater) főzeneigazgatója volt.
A Nemzeti Filharmonikus Zenekarral Liszt műveket, a Pannon Filharmonikusokkal Mahler I. szimfóniájának 1893-as weimari változatát rögzítette CD-re a Hungaroton kiadásában.
2011 júniusában sikeresen fejezte be habilitációját a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen. 2016 óta a szombathelyi Nemzetközi Bartók Szeminárium és Fesztivál karmesterkurzusának professzora.
2017 márciusától 2020 augusztusáig vezette zeneigazgatóként a Nemzeti Filharmonikus Zenekart.
Munkássága elismeréseként 2001-ben Liszt-díjat, 2006-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét vehette át, 2017-ben pedig Érdemes Művész díjban részesült.