Farkas Gábor - zongora - vendégművész

1981-ben született Ózdon. Zenei tehetségével igen korán felhívta magára a figyelmet, így ötévesen már a helyi zeneiskola növendéke volt. Tanulmányait később a miskolci Zeneművészeti Szakközépiskolában, majd a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen folytatta, ahol 2005-ben zongoraművész-tanári diplomát szerzett. Tehetségét itthon és külföldön egyaránt elismerik, és ezt többek között olyan díjak bizonyítják, mint a Magyar Rádió Országos Zongoraversenyének első helyezése, a Baden bei Wien-i Bartók Béla Zongoraverseny első díja, a Karlstadi Greta Erikson Nemzetközi Zongoraverseny második helyezése. Farkas Gábor nemcsak a szakmát, de a közönséget is meghódította, sikeres koncerteket adott már többek között Bécsben, Berlinben, Stuttgartban, Strassbourgban, Firenzében, Párizsban, valamint Tokióban.

100 évesek vagyunk