Boros Misi - zongora - vendégművész
Szülei a pécsi egyetemen tanítanak. Misi 3 éves korától mutatott hangsúlyozott zenei és ritmikai érdeklődést, amikor az óvodai dalokat saját ritmusban és mozgással különféle módon elénekelte. Ehhez 3 éves korában Karácsonyra gitárt kért. 5 éves korában kapott bátyjával közösen zongorát, azóta szabad idejének nagy részét a zongora mellett tölti. Az első pillanattól hangzásokat kísérletezett a zongorán, saját dallamokat talált ki, amit aztán újra meg újra eljátszott, variációkkal. 6 éves korától tanul zongorát és hegedűt a pécsi Liszt Ferenc Zeneiskolában, tanára Megyimóreczné Schmidt Ildikó. 8 éves kora óta minden korosztályos országos versenyt megnyert: kétszer Bartók Béla Zeneiskolai Zongoraversenyt (2011 és 2014) kiemelt nívódíjjal, egyszer-egyszer a Nyíregyházi Zeneiskolai Zongoraversenyt (2013), és egyszer a Chopin Zongoraversenyt (2014). Valamennyi versenyen számos különdíjat kapott. 2013-ban Rómában nemzetközi zsűri (olasz, argentin, cseh tagok) megnyerte a 8. Mozart Zongoraversenyt a legfiatalabbak kategóriájában és 99/100 ponttal a verseny abszolút győztese lett. 2014-ben a legfiatalabbak korosztályában megnyerte a Magyar Televízióban közvetített Virtuózok versenyt.
100 évesek vagyunk