Berkes Kálmán - karmester
Négyéves korától tanult zenét, előbb zongorázni, majd hegedülni. A klarinétot 14 éves korában választotta hangszeréül. Tanárai a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában Vécsei István, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán Kovács Béla, Kurtág György, Mihály András, Simon Albert és Sándor Frigyes voltak. Karmesteri tanulmányait Ferencsik Jánosnál és Giuseppe Patanénál folytatta. 1972-ben elnyerte a genfi Nemzetközi Verseny ezüstérmét, 1974-ben (Belgrád) és 1975-ben (München) kamarazene-versenyek díjazottja. 1972 és 1993 között a Magyar Állami Operaház, a Budapesti Filharmóniai Társaság és a Budapesti Fesztiválzenekar első klarinétosa. 1973-83 között a Budapesti Kamaraegyüttes tagja. 1982-ben megalakította a Budapesti Fúvósegyüttest, amelynek jelenleg is művészeti vezetője. 1988-tól 1992-ig a Magyar Virtuózok karmestere. Mesterkurzusokat tartott az Egyesült Államokban, Kanadában, Angliában, Hollandiában és Finnországban. 1992-től a tokiói Musashino Zeneakadémia tanára és a szimfonikus zenekar vezető karmestere. 2004 őszétől 2006 decemberéig a Nemzeti Filharmonikusok állandó vendégkarmestere. Rendszeresen koncertezik Európában, Észak- és Dél-Amerikában, Japánban. Gyakori vendége a fontosabb zenei fesztiváloknak, ahol partnerekkel lépett színpadra mint Kocsis Zoltán, Ránki Dezső, Schiff András, Jandó Jenő, Perényi Miklós, Maurice André, James Galway, a Takács- és a Keller vonósnégyes. Számos CD-felvételt készített a Naxos, Hungaroton, Decca, Telefunken, Harmonia Mundi és EMI megbízásából. 1995-ben Pauk Györggyel és Jandó Jenővel közösen a Grammy-díj aranyérmét nyerték. 2009 április 1. óta a Győri Filharmonikus Zenekar művészeti vezetője. Díjak: 1986 Liszt-díj 2016 Magyarország Érdemes Művésze díj
100 évesek vagyunk