Balczó Péter - tenor - vendégművész

Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának magánének szakos hallgatója volt Dr. Mohos Nagy Éva növendékeként. Ezzel párhuzamosan a debreceni Csokonai Színház opera énekkarában énekelt. Első nemzetközi énekversenyén 2005. májusában vett részt, melyet az ausztriai Deutschlandsbergben rendeztek meg. Egy évet tanult a grazi Zeneművészeti Főiskolán. Ezzel egy időben egy másik műfajban is kipróbálta magát: 2005. májusában csatlakozott az Adagio együtteshez.A nemzetközi tanulmányok után már szólistaként tért vissza a Csokonai Színházba , ahol 2009-ig, egyetemi tanulmányai befejezéséig dolgozott. 2009-ben az Armel Operaversenyen keretin belül Svájcban játszotta 2 egyfelvonásos opera főszerepét. A Magyar Állami Operaházban 2012 tavaszán debütált.