A francia hegedűművésznő Moszkvában született. Ötévesen kezdett hegedülni, első tanára édesapja volt. Hétévesen adta első koncertjét. Két évvel később Bécsbe költözött, hogy a híres pedagógustól, Boris Kuschnirtól tanuljon. 2004-ben megnyerte az Eurovíziós Versenyt. Nagyon sokrétű művész, aki egyaránt otthon érzi magát a szóló játékban illetve a kamarazenében. Olyan ismert zenekarokkal lépett fel, mint a Frankfurti radio Szimfonikus Zenekara, az Orosz Nemzeti Filharmonikusok, az Izraeli Filharmonikusok vagy a Tokiói Városi Szimfonikusok. Részt vett a BBC Radio 3 Új Generáció Művészei 2010-2012 programjában, és ez alatt a BBC szinte minden együttesével kapcsolatba került. Kamara együttes tagjaként fellépett a párizsi Auditorium du Louvre-ben, a brüsszeli Palais des Beaux Arts-ban, a londoni Wigmore Hall-ban és a tókiói Toppan Hallban. Rendszeres fellépője a nemzetközi fesztiváloknak. Jelenleg Párizsban él, ahol 2012-ben két másik társával együtt megalakította az Esperanz’Arts-ot, amely a művészeteken keresztül igyekszik lehetőséget teremteni a hátrányos helyzetben lévőknek. Alexandra egy 1785 tájékáról származó Giovanni Baptista Guadagnini hegedűn, az úgynevezett ‘ex-Kavakos’-on játszik.
fotó: Dan Carabas