Ez történt


Arccal a vasút felé – az NFZ 3. martonvásári estje

2003. 08. 05.


Lehet, hogy inspiráló a karmesternek koncert alatt folyamatosan Beethoven szobrára tekinteni. Az ihletet azért valamelyest csökkenti, hogy a szobor mögött úgy kétszáz méterrel fekszik a Budapest-Nagykanizsa vasútvonal sínpárja, ahol gőzösök helyett villamosított mozdonyok haladnak folyamatosan Kanizsára, vagy onnan vissza a Déli pályaudvarra.


Mintha a mozdonyvezetőkben csak az utolsó hangverseny időpontjára tudatosult volna, hogy a Brunszvik parkban szombaton hét után valami szomorúzenei koncert van, mert az előző két alkalommal – áthaladva a martonvásári állomáson – többnyire elfelejtettek fütyülni. Most nem. Sőt a korábbiakat is igyekeztek pótolni.
Az pedig, hogy errefelé a vonat mindig a pianissimo alatt érkezik, a kabócánál is régebbi közhely, és mint a közhelyek nagy része, nem is teljesen igaz. Mert olyan is előfordult, hogy egy hosszabb crescendót végigdübörgött nagy füttyel a mozdony, de mire a rezesek megszólaltak, a zenekar pedig már fortissimo játszott, addigra – valószínűleg – az utolsó vasúti kocsi is elhagyta a települést. Ez így diadalmasra sikeredett, akár egy szabadító opera, majd jött egy nagyon szép piano – és persze a következő vonat…


Apropó piano! A C-dúr zongoraversenyt Jandó Jenő szólójával hallottuk. Beethoven öt zongoraversenye közül az opus-szám szerint ugyan az első, de a B-dúrt korábban komponálta. Jandó játéka jól passzolt az ősfás, romantikus környezethez. Ő mindig kockázatmentes választás. Mindent le tud játszani (a C-dúr koncert technikailag amúgy se túl komplikált), ismeri a darabokat, és hibátlanul – no persze nem is stílustalanul és nem is csúnya hangon – adja elő szólamát. A dolog ezzel le van tudva, gyanítom, hogy a szabadtéri közönség nagy része egy túlzottan karizmatikus előadótól csak zavarba jött volna.


Vashegyi Györgyöt lassan oratórium-karmesterként fogjuk beskatulyázni. Jó neki, hiszen nagyon sok hangszeresnek titkos, vagy nem is titkos vágya, hogy a Bach passiókat, a h-moll misét, a Händel oratóriumokat, vagy a Missa Solemnist elvezényelje. Föl lehet tenni a kérdést, hogy mi újat lehet ezekkel az oratóriumokkal mondani. Választ mindig a konkrét előadás ad.


Vashegyi György mindenesetre útkereső típus, aki már nem egyszer bizonyított. 2002. novemberében a Zeneakadémián Händel Sába királynőjét tűzte műsorára, amit nálunk korábban talán sose lehetett hallani. A közelmúltban, Sopronban a Máté-passiót egy olyan kis apparátussal adta elő, mint amilyen együttes friss kutatások szerint a lipcsei ősbemutatón lehetett. Most Martonvásáron Beethoven legritkábban játszott oratórikus művét tűzte műsorára. Pedig az 1803-as premier évében a Krisztus az Olajfák hegyén című oratóriumot négyszer is előadták, ami jelzi, hogy akkor siker volt. A művet együtt mutatták be a II. szimfóniával és a c-moll zongoraversennyel, sőt a hangversenyen állítólag még elhangzott az I. szimfónia is. Úgy látszik, az akkori bécsi közönség jól viselte a maratoni koncerteket.


Olvastam olyan véleményt, hogy Beethoven ezt a művét stílustanulmánynak szánta későbbi operájához. Afféle kezdeti barátkozás volt a szólóénekkel és a kórussal. Biztos, hogy van ebben is igazság, hiszen tudjuk hogy ekkortájt – főleg Cherubini hatására – már a szabadító opera bűvöletében élt. Ám az sem lehet véletlen, hogy ebben az évben pont ezt az újtestamentumi művet dolgozta fel oratórium formában. Hiszen ekkor harminchárom éves volt…


Az énekes szólisták általános dicsérete mellett közülük Mukk Józsefet emelném ki. Sokszor és sok helyen hallani oratórikus művekben, szépen, tisztán énekel, és érthetően mond szöveget.


A közönség a taps után fegyelmezetten, nyáresti parki séta tempójában indult a buszok és a gépkocsik felé. Egy részük a közeli kerthelyiségben finom vacsorával, hideg sörrel és fagylalttal folytatta a katarzist.


Három koncert után úgy tűnik, hogy a Nemzeti Filharmonikusok próbálkoznak a nyári koncertek jobbá tételével. A műsorválasztásban is fellehető valamilyen koncepció. A hangversenyek előtt csinos lányok, kérdőívvel a kezükben állították meg a hallgatóságot. Talán valaki(k)nek fontosak ezek a koncertek. Nekik az sem egészen mindegy, hogy ki játszik a vonatfüttynek.


Augusztus 2., szombat
Martonvásár
Nemzeti Filharmonikus Zenekar
Nemzeti Énekkar (karigazgató: Antal Mátyás)
Cserekelyi Andrea, Mukk József, Kovács István – ének
Jandó Jenő – zongora
Vezényelt: Vashegyi György
BEETHOVEN: C-dúr zongoraverseny, op. 15
Krisztus az Olajfák hegyén, op. 85


Sziklai István
(Café Momus, 2003. augusztus 5.)