Ez történt


Aranylemez, turné és egy UNICEF-tagsági

2006. 12. 17.


Tavasszal Prágában és Pozsonyban is vendégeskednek a filharmonikusok


Bécsben a Nemzeti Filharmonikusokkal együtt öt közép-európai szimfonikus zenekar képviselői bejelentették, hogy öt szezonra átnyúló, egyedülálló csereprogram kezdődik Magyarország, Csehország, Szlovákia, Szlovénia és Ausztria egy-egy vezető zenekarának részvételével. Emellett az NFZ még gazdagodott egy aranylemezzel és egy „UNICEF-tagságival” is. De haladjunk sorjában.


Az öt filharmonikus együttes mindegyike ellátogat jövőre a többiekhez. A vendéglátók bérleteseinek nagy örömére mindenhol két-két hangversenyt adnak.


A sort az NFZ nyitja márciusban, amikor a Cseh Filharmonikusok vendégeként Prágában lépnek fel, majd áprilisban Pozsonyba utaznak, májusban pedig a Szlovák Filharmonikusokat fogadják a Művészetek Palotájában. Ez persze messze nem az egyetlen vállalásuk. A napokban ugyanis az UNICEF Magyar Bizottsága jelezte: a zenekart jószolgálati nagykövetüknek tették meg. A kinevezési okiratot nemzetközi nagykövetük, a világhírű angol filmszínész, Sir Roger Moore adta át Kocsis Zoltán főzeneigazgatónak. Az „Angyal” ellátogatott a próbatermükbe is, ahol belehallgatott Beethoven IX. szimfóniájának próbáiba.


És még egy fontos fejlemény: a Bartók Emlékházban ünnepélyesen bemutatták a Bartók Új Sorozat első lemezét, amely a Kossuth-szimfónia és A fából faragott királyfi felvételét tartalmazza a Kocsis vezényelte Nemzeti Filharmonikus Zenekar előadásában. Hollós Máté, a sorozatot kiadó Hungaroton igazgatója itt nyújtotta át Kocsisnak az összkiadás tulajdonképpeni első darabjának tekinthető, 2004-ben megjelent, világsikert aratott SACD-ért járó aranylemezt is, amelyen a Concerto, a Tánc-szvit és a Magyar parasztdalok hallhatók. Információink szerint nem kell már sokáig várniuk egy újabb ünnepségre, hiszen a platina is „érik”.


Sz. Z. A.
(Vasárnap Reggel, 2006. december 17.)

100 évesek vagyunk