Ez történt


Amerikai karmester, „úttörő” művek a Nemzeti Filharmonikusok hangversenyén

2012. 12. 01.


Egy magasan jegyzett amerikai dirigens, a Kansasi Szimfonikusok zeneigazgatója, Michael Stern – a hegedűművész Isaac Stern fia – lesz annak a hangversenynek a karmestere, melyen olyan három XX. századi mű hangzik el, melyek a maguk nemében merésznek és úttörőnek tekinthetők.

 

Különleges ajánlat! Cage kiállítás és színfalak mögötti séta.
Részletek itt.

 

Az est első száma Leonard Bernstein Oscar-díjra jelölt zenéje, az On the Waterfront – A rakparton című film zenéjéből készült szvit. Az 1954-ben bemutatott, a New York és New Jersey dokkjait uraló maffiák üzelmeiről szóló, Marlon Brando főszereplésével forgatott filmhez készült zene zord és egyben romantikus.

 
Ezt követi Bohuslav Martinů IV. szimfóniája, amelyet a náci megszállás elől Párizsból az Egyesült Államokba kivándorolt cseh nemzetiségű, de román gyökerekkel is rendelkező zeneszerző – többi öt szimfóniájához hasonlóan – már az „újvilágban” írt. Őt, Prokofjevvel, Stravinskyvel és Bartókkal együtt, azon alkotók közé szokták sorolni, akik a kelet-európai zenei hagyományokat egyesítették az európaiakkal, új zenei nyelvet, egyéni stílust hozva létre. Ennek a törekvésnek egyik első emblematikus alkotása, Igor Stravinsky Tavaszi áldozata zárja a hangversenyt. A Képek a pogány Oroszországból alcímet viselő, koncertdarabbá lett balettzenéhez a zenetörténet egyik legnagyobb botránya fűződik: az 1913-as bemutatóján összeverekedtek azok, akik csodálták a zene ritmikai összetettségét, zseniális hangszerelését, színeit, lendületét, líráját, valamint a párizsi közönség nemesebb témákhoz szokott rétege, amelyet felháborított a mű nyers, barbár hangvétele és kemény disszonanciái. Merészsége ma is szembetűnő.

 

Különleges ajánlat! Cage kiállítás és színfalak mögötti séta 

 
A Művészetek Palotájában található Ludwig Múzeum legújabb tárlata, A hang szabadsága- John Cage a vasfüggöny mögött címmel a művész munkásságát mutatja be. A december 5-i koncertre jegyet vásárlók a kiállítást a koncert előtt, 17 órától – a múzeumi belépő jegy megváltása mellett- ingyenes tárlatvezetéssel nézhetik meg, majd 18 órától sétát tehetnek a Nemzeti Filharmonikusoknak otthont adó Művészetek Palotája színfalak mögötti területein.

 

Művész szemszögből

 

„Örülök, ha újat mutathatok”

Interjú Michael Stern karmesterrel

 

A következő évad egyik fénypontja lesz, amikor december 5-én Michael Stern pálcája alatt Sztravinszkij, Martinu és Bernstein művei szólalnak meg a Klemperer-bérlet hangversenyén. A huszadik századi remekművek közül kettő még a rendszeres koncertlátogatók közül is sokaknak újdonság lehet – véli a világhírű karmester, akit Skype-on értünk utol, New York-ban.

 

Miért éppen ezeket a darabokat játssza budapesti koncertjén? Mi volt a kiválasztás elve?

 
Amikor felkértek, hogy dirigáljam a nagyszerű magyar Nemzeti Filharmonikusokat Budapesten, több darabot is felvetettem Kocsis Zoltánnak, amiből aztán ő jelölte meg, mit hallana a legszívesebben. Az összeállítás végül is a XX. század zenéjének keresztmetszetét nyújtja, hiszen három nagyon különböző és nagyon nagy szerzőjéről van szó. Ráadásul imádom mind a hármat: Bernstein, Martinu és Stravinsky!

 

A koron kívül van bármi közös a szerzőkben s a művekben?

 
Igen. Mindhárom mű valamilyen sztorira épül, dramaturgiája van, és szinte tapintható atmoszférát teremt. Mindhárom darab túlmutat időn és helyen, s ezektől függetlenül, ma is teljesen érvényes! Mind a három mű óriási meglepetést okozott megszületésekor.

 

Stravinsky Tavaszi áldozata jövőre lesz 100 éves. Mégis, ha ma hallgatjuk meg, teljesen friss, újszerű, s egy cseppet sem szól fáradtan, kopottan. Ez a zene annak idején szinte ritmikai forradalmat okozott! Ma már látjuk, hogy sokkal több és izgalmasabb ennél: a szerkezete, a hangszerelése és a ritmikai újdonságok együtt teszik ki ennek a csodálatos muzsikának a lelkét.

 

A Martinu darab első három tétele a második világháború keserve és rémségei közepette született, a negyedik a háború befejezésének idején. Érthető mód ez a mű a szabadság, a győzelem, a megkönnyebbülés, a fellélegzés zenéje! Bernstein filmzenéje pedig akkoriban ugyancsak teljesen újszerűen hatott. Vagyis az újdonság ereje, az eredetiség a közös pont a három csodálatos műben.

 

A Bernstein mű egy átdolgozás?

 
Nem is akármilyen! Bernsteint felkérték, hogy egy 1954-ben bemutatott forgatott amerikai filmhez írjon zenét – életében először tett ilyet. Filmzenét írni pedig egy egészen különleges, alkalmazott művészet. Ez volt az első eset, hogy Bernstein ilyesmire adta a fejét, mégis, az eredmény egy tökéletes, briliáns mű lett.

 

Ha megnézi a filmet, „On the Waterfront” a címe, egyszerűen elképesztő, milyen sokat ad Bernstein zenéje a mondanivalójához. És annyira erőteljes, hogy ha kivesszük felőle a filmet, semmi nem vész el belőle, ugyanolyan érvényes marad. A filmzenéből készült a koncertszvit. Nem kell hozzá a filmet ismerni, de segít megérteni, hogy honnan, hová akart eljutni a zeneszerző.

 

Ha megenged egy megjegyzést – az is közös a darabokban, hogy jó nehezek…

 
Valóban nem egyszerű a program! De minden alkalommal, amikor Magyarországra megyek vezényelni, elámulok a muzsikusok felkészültségén, muzikalitásán. Óriási élvezet magyar zenészekkel dolgozni Magyarországon!

 
Amikor először járt Magyarországon, még „gyermek” minőségében járt itt, hiszen világhíres és nálunk is nagy becsben tartott édesapját, Isaac Sternt kísérte el. Hogy emlékszik vissza ezekre az időkre?

 
Apám nagyon szerette az Önök országát, s rendkívül szoros kapcsolata volt sok magyar zenésszel. Felvételeket is készített a Liszt Ferenc Kamarazenekarral. Apám is azt magyarázta nekem, amit felnőtt muzsikusként én is megtapasztaltam, hogy a magyarok rendkívül muzikálisak. Hogy Önöknél egyszerűen fontos a zene!

 

Most, a világgazdasági válság napjaiban a politikusok hajlamosak azt mondani, nem költünk zenére, kultúrára, mert másra kell a pénz! Ezzel egyetlen kultúrember sem érthet egyet! Éppen ezért egy élmény Magyarországra menni, ahol azt tapasztalom, hogy minden nehézség ellenére a zenei kultúra magas színvonalú, és megbecsülésnek örvend. Ezt csodálom, s ez az egyik dolog, ami különlegessé teszi országukat!

 

Ha hallunk egy zenekart, a hangzás után meg lehet még mondani, ki játszik? Vannak zenekari nemzeti sajátosságok?

 
Egyre egységesebb, mondhatni, globalizáltabb a hangzás. Sokkal kisebbek a különbségek, mint 100 éve. Ennek oka, hogy rendkívül megnőtt a zenészek mobilitása, nemzetköziek a zenekarok, gyorsabban keverednek a különböző zenei kultúrák. Magyarok játszanak Németországban, amerikaiak tanulnak Magyarországon, és játszanak Kínában. Nem mindegy ráadásul, hogy milyen hangszereken. Vannak természetesen technikai különbségek is, no és persze az sem mindegy, ki dirigálja őket.

 

Engem azonban inkább maguk a művek érdekelnek, és az, hogy különböző zenekarok hogyan próbálnak, milyen munkamódszereket alkalmaznak, illetve ezek hogy tükröződnek vissza a végeredményben, egy sikeres előadásban!

 

Egy koncert végkicsengése persze azon is múlik, hogy a közönség mennyire ismeri az adott zenét. Nem tudom, Martinut mennyire ismerik Magyarországon. Azt gondolom, sokkal jobban, mint Amerikában. Nálunk keveset játsszák sajnos, pedig zseniális zene. Ezt a Bernstein darabot szerintem nem nagyon ismerik Önöknél, a Tavaszi áldozat viszont alapműnek számít a legtöbb zenekari repertoárban.

 

Bernsteint azért sokan ismerik Magyarországon…

 
Amikor Bernsteinról beszélünk Európában, mindenki a West Side Storyra gondol, néhányan talán még az első vagy a második szimfóniájára. Az „On the Waterfront” még Amerikában sem tartozik a gyakorta játszott művek közé. Épp azért örülök, mert remélem, hogy újdonságot tudunk nyújtani a magyar közönségnek. Szerintem ez a program nagyon élvezetes lesz muzsikusnak, közönségnek egyaránt!
 

2012. augusztus vége