Hát, nehéz este volt ez a pénteki.
Nehéz az előadóknak, és nehéz a közönségnek is.
A Bartók még talán inkább csak a színpadon ülőket izzasztotta meg, Szokolay Sándor legújabb alkotása azonban minden jelenlévőt nagy erőpróbának vetett alá.

Talán menjünk sorjában.

Ennek a Bartók-műnek egyes részletét meglehetősen sokszor lehet hallani a rádióban. A Concerto és a Harmadik zongoraverseny mellett talán ebből idéznek legtöbbször, ha valamiért Bartók kerül terítékre a médiában.
Élőben a teljes mű már sokkal ritkább vendég a koncerttermek színpadán.
Rettenetesen nehéz.

S bár az NFZ művészei mellett világhírű szólisták is helyet kaptak az előadói apparátusban, mégsem sikerült maradéktalanul megszólaltatni a darabot.
Az, hogy az NFZ vonóskarának hangszíne nekem nem tetszik, egyéni ízlés kérdése. Szerintem ez a negédes, buja alaptónus nagyon kevés műben használható. Bartókban egyáltalán nem. De ezzel lehet vitatkozni.

Az viszont tény, hogy a zenekar több helyen is megingott az összjátékot tekintve. Ezek a késésekből adódó apró bizonytalanságok pedig azt jelzik: a zenekari tagok nem látják át a művet. Ezen a problémán valamennyit tud segíteni a karmester, de akkor sem képes teljesen korrigálni a hibát, ha tökéletes mozdulatsorokkal, szuggesztíven mutatja meg a belépések helyét és mikéntjét. Nos, a látott mozdulatsorok nemcsak a tökéletestől voltak messze, de minden bizonnyal attól a rendkívül alapos műismereten nyugvó elképzeléstől is, ami Kocsis Zoltánt megkérdőjelezhetetlenül jellemzi.

Ettől függetlenül köszönet érte, hogy ismét hallhattuk a „Zenét” a maga teljességében.

Az előadást illetően a szünet után sem voltak különösebb problémák. Igaz, hogy Szokolay Sándor műve nagyságrendekkel könnyebb egyéni teljesítményt követelt az előadóktól, mint a Bartók-darab, arról nem is beszélve, hogy az állandó hangáradat is sokkal többet takar, mint a Bartók-féle szikárabb hangzás.
Maga a mű azonban elég sok problémát vet fel.

Vertikálisan és horizontálisan is soknak tűnik. A zenei anyagban, a hangszínekben, a ritmikai elemekben rengeteg az ismétlés, s ráadásul ezek a jellemző elemek szinte egy tempóban, egy karakterben, az esetek nagy többségében az egész apparátust megmozgatva térnek újból és újból vissza.

Ami azonban a legfurcsább az egészben, hogy a zene homogenitása ellentétben áll a szöveg hullámzásával. Nagy Gáspár verse a vulgáris képek és testetlen érzületek között ingázik. Látunk borzalmas dolgokat, de visszatérő elem az egész forradalmat átható nemes érzület is. Szokolay zenéjéből a vulgáris képek teljes egészében kimaradtak, a nemes érzület pedig – nélkülözve a megrendültséget – ezúttal csupán angyali csillogásban uralja mind a hetven percet.

Mindaddig nem értettem ezt az ellentétet, amíg nem találtam a neten egy interjút a szerzővel. Innen tudtam meg, hogy az akkor 30 év körüli Szokolay életének jó emlékű szakaszában járt, bár éppen a rádióban dolgozott. A harcokban nem vett részt, csak szemlélője maradt az eseményeknek, abból is leginkább csak az emelkedett képek maradtak meg emlékezetében, mint amilyen például a Himnuszt kart karba öltve éneklő tömeg.

Ez a darab egy meglepően őszinte önvallomás. Szokolay Sándor nem igazodott semmiféle aktuális történelemszemlélethez, nem hagyta, hogy különféle értelmezések hatása alá kerüljön, hanem több mint 50 éven át megőrizte a saját érzelmeit.

Ezt vetette papírra nekünk, méghozzá egy objektív, mindenki számára érthető zenei forma nélkül.
Ezzel nehéz vitába szállni.
Nem teszem én sem.

Zárszóként csak annyit: keveseknek adatik meg, hogy életük sorsfordító eseményeit tiszta fejjel, közérthető formában meg tudják fogalmazni. A többséget kizárólagos szubjektív szemlélete, érzelmei meggátolják abban, hogy az adott eseményt a maga teljességében jelenítsék meg.

Az Október végi tiszta lángok teljes mértékben a szerző alaktalan, egyéni kötődéseit tükrözi.

Az elhangzó zenei gondolatok őszinték, naturálisak, de mások számára kibogozhatatlanok.

2008. október 10.
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
Nemzeti Filharmonikus Zenekar
Nemzeti Énekkar
A Magyar Rádió Gyermekkórusa
Vez.: Kocsis Zoltán
BARTÓK: Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára
SZOKOLAY: Október végi tiszta lángok – oratórikus emlékezés Nagy Gáspár versciklusára (ősbemutató)

BaCi
(Café Momus, 2008. október 13.)