Ez történt


A XX. század orosz géniuszai

2012. 11. 04.


A 130 éve született Stravinsky egy miniatűrje és egy nagyszabású opera-oratóriuma, valamint a szintén orosz Prokofjev tagadhatatlanul temperamentumos zongoraversenye szerepel a Nemzeti Filharmonikusok következő hangversenyén. Az est karmestere a német származású, ám Szentpéterváron született és nevelkedett karmester, Thomas Sanderling.

 

Az egyik – és ritkábban hallható – az 1927-ben bemutatott két felvonásos opera-oratórium, az Oedipus Rex, amely a szerző és egyben a 20. századi zene egyik főműve. A Szophoklész drámája nyomán Jean Cocteau által írt szövegkönyv formai különlegessége, hogy áriák, duettek és kórustételek váltják egymást, amelyeket narrátor – jelen esetben magyar – szövegei kötnek össze. Műfajilag azért izgalmas alkotás, mert színpadon és koncertteremben egyaránt előadható: nagyszabású tablóit, kamarazene-szerű zenéit minimális színpadi cselekménnyel és díszlettel gondolta el a zeneszerző.

 
A koncert nyitányaként Stravinsky eredetileg jazz bandre írt, de később szimfonikus zenekarra is átdolgozott miniatűrje szólal meg, amelyet annak a Paul Whitemannek a számára írt az 1940-es években, akinek Gershwin Kék rapszódiáját is köszönhetjük.

 
Prokofjev 1931-ben írta ötödik – ebben a műfajban utolsó befejezett – zongoraversenyét, amelyet a bemutatón Wilhelm Furtwängler vezényelt, a szerző játszotta a szólót. A mű eredetileg nem zongoraversenynek készült – öttételessége nem is felel meg a klasszikus formának –, Prokofjev eredetileg a Zene zongorára és zenekarra címmel illette. A zenetörténet azon alkotásai közé tartozik, amelyekről tudunk ugyan, de hallani ritkán halljuk koncerten. Ezúttal azonban a 20. század első felének zongorazenéjét világszínvonalon tolmácsoló francia pianista előadásában élvezhetjük.
 

Művész szemszögből

 

A november 29-i koncert karmestere, Thomas Sanderling  mesél édesapjáról, Kurt Sanderlingről, Herbert von Karajanról és Leonard Bernsteinről. a teljes interjú itt látható: 

 

 

 

Prokofjev V., G-dúr zongoraversenyének szólistájának, Jean-Efflam Bavouzet-nek gondolatiból idézünk:

 
Szerintem az a jó zongorista, aki képes teljesen lecserélni a ruháját /átvedleni. Természetesen nem lehet húsig megváltozni, de egy jó színész egészen különböző karaktereket is meg tud formálni.

 
A stílus fogalma borzasztóan összetett; az ösztön és a tudás egyvelege. Minél többet tudsz a szerzőről, annál szabadabbnak kell lenned, nem szabad ragaszkodni egy bizonyos aspektushoz. Akkor van az, hogy nem vagy tudatában, mennyire elvesztél.

 
Minden beszerezhető zenetörténeti vagy zenetudományi információ (a szerzőről) segítség lehet. De abban kell hogy segítsen, hogy szabadnak érezd magad.

 

Will Hartmant, az Oedipus Rex tenor szólistája így nyilatkozott a műről:

 

Egyetlen egésszé gyúrni a görög szellemi gazdagságot, a szigorú latin nyelvezetet, az orosz elemi erőt és a francia gondolkodás lenyűgöző világosságát: páratlan vállalkozás, és ettől oly különleges ez a mű.

 

 

Kritika

 

Bernstein 1973-ban, az utolsó Norton előadásában így nyilatkozott az Oedipus Rexről:

 

Az Oedipus Rex Stravinsky neoklasszikus korszakának „legdöbbenetesebb” műve, “fekete tréfaként”, amelytől az ember szinte megdermed, és amely teljesen egybevág a neoklasszikus zenei stílussal.