Elképesztő, hogy a világot járt Petruska előadását 1965-ben mutatta be az Állami Bábszínház – azóta Budapest Bábszínházra keresztelték át -, és még mindig műsoron van.

Időnként megnézem, ha úgy tetszik, meglátogatom a kedves ismerőst. Legalább tizenötször volt hozzá szerencsém. Rajongok érte, mint egy szerelmes, perlekedek vele, és aggódom miatta, ha rossz formában látom. Ha pedig elevenében van, tökéletesnek, színházi remekműnek tartom. Már nem féltettem annyira a Művészetek Palotájának gigászi méretű hangversenytermétől, mint bő egy évvel ezelőtt A fából faragott királyfit, amelynek a bábváltozatát vele együtt, ugyanazon az estém, 1965 tavaszán mutatták be. Aggódtam, hogyan érvényesülnek a kis bábok, jól láthatók-e a messzi széksorokból, az erkélyről, az emeletről, az oldalsó állóhelyekről.

Akik nem járnak felnőttelőadásokra bábszínházba, rácsodálkoztak a műfajra. Amit netán nem láttak jól, pótolták képzeletükkel, vagy belekukkantottak az előtérben kapható műanyag látcsövekbe, és hosszú vastapssal, üdvrivalgásokkal, búcsúztatták az előadást. Eddig magnóról szólt a zene, ezúttal a hatást tovább fokozta, hogy a Nemzeti Filharmonikusok játszottak Kocsis Zoltán vezetésével.
Sztravinszkij zenéjét eleve egy báb ihlette; a vásári forgatagok közismert figurája, aki szerelmes lesz a szépséges balerinába, és akit ezért a mór féltékenységből ledöf: Ezután kiszórják a halott Petruskából a fűrészport, megmutatva a tömegnek, hogy csak báburól van szó – ez persze a bábszínpadon még fájdalmasabb látvány, dupla fenekű jelentéssel bír.

Sok ilyen mozzanat van az előadásban, hiszen Koós Iván tervező a mondanivaló plasztikus ábrázolásának érdekében remekül olvasztotta eggyé a különböző bábtechnikákat. Amíg a figurák kiszolgáltatottak, marionettek formájában jelennek meg, amikor önállósodnak, megszabadulnak a zsinórjaiktól. Ameddig a varázslónak hatalma van, maszkos színészként tornyosul a többiek fölé, a produkció végén kis kézre húzható bábbá zsugorodik. Petruska viszont halála után óriási árnyalakként tér vissza, és mutat fityiszt a halálnak. Szilágyi Dezső bábszínházi adaptációja, Szőnyi Kató rendezése, a színészek, Gyurkó Henrik, Szakály Márta, Erdős István, Teszárek Csaba, Bánky Eszter, Csajághy Béla, Gruber Hugó, Juhász Ibolya, Kovács Marianna, Rusz Judit újra diadalra vitték a már klasszikussá nemesedett előadást. Kocsis Zoltán vezényletével a Nemzeti Filharmonikusok szintén kitettek magukért. Zsúfolt ház előtt egyedi, összművészeti produkció született. Érdemes lenne újra világhódító útra indulni vele.

Bóta Gábor
(Magyar Hírlap, 2007. január 15.)