Ez történt


A Nemzeti Filharmonikusok hangversenye

2008. 11. 02.


Klukon Edit, Ránki Dezső és Ránki Fülöp – zongora, vezényelt: Kocsis Zoltán


Alighanem Bartók Divertimentójának előadására fogunk a legtovább emlékezni a Nemzeti Filharmonikus Zenekar október 28-ai hangversenyéből. A Kocsis Zoltán főzeneigazgató által vezényelt produkcióban szólamvezetőként Kelemen Barnabás, Kokas Katalin és Perényi Miklós működött közre. Interpretációjuk segítségével legelőször is rácsodálkozhattunk arra, hogy a látszat szerint nagyon is homogén előadó-együttesre: jelesül vonószenekarra írt Bartók-mű mennyire gazdag a színekben, milyen kimeríthetetlen a vonóshangzás lehetőségeinek kombinálásában. Másfelől megtörtént az, amit a partitúra átvilágításának szoktunk nevezni. A Divertimento harmóniáit és belső szólammozgásait a maguk sokrétűségében követhettük nyomon, s figyelmünk egy sor olyan mozzanatra bukkanhatott, melyet az egyébként oly sokszor hallott és sokat elemzett műben most újdonságként fedeztünk fel. Ám a zene szövetét bevilágító fény nem volt vakító, az analízis nem vált élveboncolássá – sőt. Az előadás teli volt energiával, életteli lüktetéssel, robbanó hangsúlyokkal. A 3. tétel cigányzenés hegedűszólóját Kelemen Barnabás igazán remekül karakterizálta; a 2. tétel sirató-zenéje pedig éppen azáltal vált félelmetessé, hogy Kocsis nem az emocionális gesztusokra, hanem a plasztikus hangzásra, a mértéktartó, de nagyon árnyalt dinamikára és a hangszínek finom kikeverésére koncentrált.


Mozart 20 évesen, Salzburgban írta F-dúr versenyművét 3 billentyűs hangszerre és zenekarra. A darab, mely egyike Mozart első megnyilvánulásainak a koncert műfajában, egy arisztokrata hölgy, Antonia Lodron és két lánya számára készült. Mozartnak úgy kellett közös zenélnivalóval ellátnia a hölgyeket, hogy abban a jó zongoristának számító mama, a tehetséges nővér és az ígéretesen fejlődő húg is megtalálja a maga örömét. Hogy megrendelőinek igényeit a zeneszerző mily messzemenően vette figyelembe, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy néhány évvel később különösebb gond nélkül készítette el a versenymű kétzongorás változatát. A kisebbik lány számára írt zene ugyanis inkább csak a játék kedvéért, a zenés együttlét öröméért vált önálló szólammá. Manapság valószínűleg kevés családi otthonban veszik elő házi muzsikálás céljából Mozart versenyművét – Ránki Dezsőé mindenesetre ezek közé tartozik. A mű szelleméből következően csakis díjazhattuk, hogy Ránki a darabot feleségével és bevált kamarapartnerével, Klukon Edittel, valamint tizenhárom éves fiukkal, Ránki Fülöppel szólaltatta meg. A pódium szélén egymás mellett felsorakozó három hangversenyzongora közül Ránki Dezső ült a középsőhöz: ábrándozó és játékos gesztusokat egyaránt felvonultató, meleg színekben játszó zongorázását tapintatosan rendelte alá a pater familias közösségi feladatainak. Klukon Edit szólamának megformálása a felső oktávok ezüstösen csillogó, és egészen légies pianói révén nyert egyéni arculatot. Ránki Fülöp eközben a társas muzsikálásban való igazi jártasságról tanúságot téve, nagy odafigyeléssel helyezte el hozzájárulásait a mozarti hangzó mozaikhoz. A Kocsis vezette Nemzeti Filharmonikusok frissítően artikulált, rugalmas, hetyke játékkal járultak hozzá a versenymű megszólaltatásához.


A szünet után Beethoven 8. szimfóniája hangzott el. Kocsis interpretációját hallgatva olykor-olykor eszünkbe juthatott, miként is fakadt ki Wilhelm Furtwängler, amikor meghallotta a 9. szimfónia első ütemeit Toscanini elődadásában. E megjegyzést most nem idézem, csupán arra utalok, hogy az itt recenzeált előadás egyik fő attrakciója a tételek fölöttébb gyors alaptempója, s annak kegyetlenül következetes érvényesítése volt. E megingathatatlan száguldást felváltva érezhettük imponálónak, szórakoztatónak, vagy – miként az archaizáló Tempo di Menuetto-tétel esetében is – groteszknek. Nyilvánvaló emellett, hogy Kocsis olvasata számos ponton kötődik a Beethovent is korabeli hangszereken játszó angolszász historikusok, John Eliot Gardiner és Roger Norrington interpretációihoz. Kocsis “modern” hangszerparkkal rendelkező zenekara mindenesetre nagy technikai készültséggel követte a karmesteri utasításokat, s meggyőzően valósította meg az elképzelt hangzásideálokat.


Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, 2008. október 28.


Péteri Lóránt
(Magyar Rádió, Új Zenei Újság, 2008. november 2.)