Ez történt


A Nemzeti Filharmonikus Zenekar párizsi koncertje

2007. 01. 19.


Nagy sikerű, teltházas koncertet adott a Nemzeti Filharmonikus Zenekar Kocsis Zoltán vezényletével csütörtök este Párizsban.


Franciaországban nagyon ritkán hallható vastapssal jutalmazta a párizsi közönség a másfél órás magyar vonatkozású, Liszt, Bartók, Kodály és Brahms műveiből összeállított programot a francia főváros egyik legjelentősebb koncerttermében, a közelmúltban felújított, 1900 férőhelyes Salle Pleyelben. Legnagyobb sikert a Kocsis Zoltán zenekari átiratában és zongorajátékban előadott Liszt: Esz-dúr zongoraversenye és zárásként Kodály Zoltán Galántai táncok című műve aratta, amelyeket bravózva és hosszú tapssal fogadott a közönség.


Kocsis Zoltán a koncert után az MTI-nek elmondta: a számára rövidnek tűnő programot kifejezetten a francia szervezők igénye szerint állította össze a zenekar, s úgy tűnik, őket igazolta a választás, mert a karmesteri pulpitusról is látható és érzékelhető volt, hogy mennyire élvezte a közönség a koncertet. Franciaországi zongorakoncertjeinek tapasztalata alapján Kocsis Zoltán hangsúlyozta: ennyire lelkesnek francia közönséget még soha nem látott, mint ezen az estén, és számára teljesen újdonság volt a vastaps Párizsban.


Kezd kialakulni egyfajta reneszánsza a komolyzenei koncerteknek Franciaországban, ahol úgy tűnt egy ideig, hogy a „nagy öregek” kihalásával a koncertélet némileg kommercializálódott. Manapság már lehet és érdemes olyan koncertet összeállítani, amelynek egyes számai több szempontból reflektálnak egymásra és a közönséget játszva engedik tanulni – tette hozzá a főzeneigazgató.
A Nemzeti Filharmonikus Zenekar szombaton ugyanezzel a programmal ad koncertet Amiens-ben, vasárnap pedig Luxembourgban.


MTI, 2007. január 19.

100 évesek vagyunk