Elképzelni is aligha lehetett volna nemesebb és vonzóbb programot, mint amilyennel Bartók Béla születésének évfordulóját ünnepelte idén Kocsis Zoltán és együttese, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar.

A különleges, ugyanakkor mégis magától értődően egyszerű programválasztásnak megfelelően a hangverseny első felében a Hegedűverseny csendült fel Kelemen Barnabás szólójával, a szünet után pedig A kékszakállú herceg vára koncertszerű előadását hallhatta a nagy számban megjelent, életkor szempontjából heterogén közönség. A jelenlévők lelkesedése arra utalt, hogy március 25-e valóban ünnepnap a budapesti koncertéletben, de a szerző iránt megnyilvánuló tiszteleten túl a hangverseny vonzerejét valószínűleg az is nagyban növelte, hogy a mai Bartók-interpretáció vezető személyiségeinek tolmácsolásában szólaltak meg a művek. (Jellemző a fellépő művészek elkötelezettségére, hogy a koncert szünetében korábbi Bartók-interpretációikat népszerűsítendő az új Bartók-lemezösszkiadás példányait dedikálták.)

A hangverseny nagyjából az előzetes elvárásoknak megfelelően alakult, s a rokonszenves programot ígérő eseményt utóbb az ünnepelthez méltó színvonalú, impozáns koncertként jegyezhette fel ki-ki az idei Tavaszi Fesztiválon szerzett élményeinek sorába. Tagadhatatlan ugyanakkor, hogy a fellépő művészek az est során nem feltétlenül a legjobb oldalukról mutatkoztak be – ez különösen a Hegedűverseny szólistájára, Kelemen Barnabásra igaz. Játékát ezen az estén valahogy fakóbbnak, kevésbé áttetszőnek és precíznek éreztem, mint máskor. A közönség jobban értesült tagjai tudni vélték, hogy a művész betegen vállalta a fellépést, s ez nyomta rá bélyegét teljesítményére. Produkciója persze önmagához képest tűnt csupán halványabbnak, s összességében nem okozott csalódást: az interpretáció döntő része gazdagnak, nagy formátumúnak, magabiztosnak mutatkozott. Sőt, hogy Kelemen játékának erejét és jellegzetes markáns vonásait mintha sűrűn szőtt fátyol fedte és tompította volna le ezen az estén, az bizonyos szempontból még előnyére is vált az interpretációnak, különösen azok számára, akik a visszafogottabb, kevésbé látványos fellépés mellett voksolnak. Előadása mindezzel együtt is lehengerlő, s szenvedélyességében is kontrollált, határozott volt. Legsikerültebbnek talán a nyitótételt éreztem, amely viszonylagos sápadtsága ellenére is rendkívül gazdag mikrovilágot teremtett.

A hangverseny fénypontját azonban A kékszakállú herceg vára előadása jelentette, s ebből is különösen emlékezetes maradt számomra WIEDEMANN BERNADETT produkciója. Érzelmi skálájának gazdagsága és mélysége, meggyőző karakterábrázolása, hangjának dús, átható tónusa érzékelhetően lenyűgözte a közönséget. FRIED PÉTER alakítását leheletnyit fáradtabbnak éreztem ennél. Túl azon, hogy Judithoz képest jelenléte kevésbé volt intenzív, hangereje és szövegmondása sem mindig bizonyult elegendőnek a zenekar amúgy figyelmesen megkomponált hangzásarányai mellett. Maradéktalan elismerés illeti viszont az est során mindvégig „kísérő” szerepbe kényszerült Nemzeti Filharmonikusok teljesítményét. A meglehetősen nagy létszámú együttes színgazdag és fegyelmezett játéka már a Hegedűverseny elhangzása során is magára vonta a figyelmet, de az opera megszólalásakor még inkább középpontba került. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a monumentális zenekar kamarazenei kidolgozottsággal szólalt meg – színeit, szervességét és precizitását tekintve egyaránt. Az előadás nagy erénye volt, hogy sosem csökkent a zenei-színpadi dráma intenzitása, kezdve a SZACSVAY LÁSZLÓ által elmondott prológus alatt felcsendülő bevezetőtől az ötödik ajtó hatalmas hangzásain át egészen a záróakkordokig. Már a Hegedűverseny hallgatása során is meggyőződhettünk arról, hogy az együttes különösen remekelt a tételek befejező szakaszainak interpretálásában, s a tetőpontjára jutó feszültségből erőt merítve a zenészek keze alól szinte önálló életre kelve robbantak ki a záróütemek. Ehhez hasonlóan a Kékszakállú lezárása is mellbevágóan erőteljesnek és őszintének tűnt – s a hangverseny megrendítő csúcspontja lett.

Kelemen Barnabás (hegedű), Fried Péter, Wiedemann Bernadett (ének)
vezényel: Kocsis Zoltán
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, 2008. március 25.

Kusz Veronika
(Magyar Rádió, Új Zenei Újság, 2008. március 30.)