Ez történt


A Nemzeti Filharmonikus Zenekar első SACD-je

2004. 02. 12.


BARTÓK BÉLA
Concerto; Tánc-szvit; Magyar parasztdalok
Nemzeti Filharmonikus Zenekar
Kocsis Zoltán


Hungaroton- HSACD 32187(SACD)


Előadói teljesítmény: 10 / Hangzásminőség: 10


A Hungaroton első Super Audio CD-je igazi telitalálat! Karmesterszerepben is bizonyságot tesz rátermettségéről Kocsis Zoltán, akit zongoristaként már régóta talán a legnagyobb élő Bartók-interpretátornak ismerünk. És valóban: nem létezik ennél jobb felvétele a Táncszvitnek: Kocsis tökéletes karakterérzékkel adja vissza a zene pontozott ritmusait, zenekara pedig ördögien jól játszik, a feszültség egy pillanatra sem hagy alább. A karmester ugyanakkor a mű gazdag, atmoszférateremtő fafúvós-részleteiről sem feledkezik meg, és a zongoristák keze alól ragyogóan pontos és színpompás játékot csalogat elő (a szólam négykezes, a zene szövetében rendkívül fontos). Mi többet mondhatnék erről az előadásról, amelyben még a máskor említésre sem méltó pillanatok, például a hárfának a ritornello-téma első megjelenését bevezető glissando-futama is kiemelkedő, a fantasztikusan pontos időzítése miatt? Már csak a Táncszvit remek előadásáért is mindenkinek figyelmébe ajánlanám ezt a lemezt, és akkor a többi műről még nem is szóltam.


Régebben rendszerint az volt a baj a magyar Bartók-felvételekkel, hogy a zenekarok, mit is mondjunk, nem kimondottan remekeltek. Ezen a lemezen ettől nem kell tartani. A Concerto első tételének fugato-részére virtuóz önfeledtséggel zendít rá a Nemzeti Filharmonikus Zenekar rézfúvós-szekciója. A vonósjáték (amely mindig is erőssége volt a magyar zenekaroknak) egyszerre szenvedélyes és hajszálpontos a finálé kitörő felütésében. A fafúvósok mind jók, de a fagottosok egyszerűen lenyűgözőek: a Concerto második tételének elején, a finálé fúgaszerű szakaszaiban vagy a Táncszvit elején kétségkívül elviszik a pálmát. De Kocsis minden zenészét átlelkesíti, és igazából kicsit gyorsabban is játszatja a művet, mint amit a zeneszerző gondos jelölésekkel előírt. A harmadik tételtől kezdve teljesen magával ragad az előadás: nem készült még ehhez fogható felvétel erről a műről, ennyire zsigeri szinten izgalmas, ugyanakkor Bartók partitúrájához formájában és szellemében egyaránt ennyire hű. A ritkán játszott Magyar parasztdalok is felkerült a CD-re: örömmel vettük e ráadást a lenyűgöző program végén.


Szerencsére a hangtechnika a többcsatornás SACD, illetve az egyszerű sztereó változatban egyaránt felnő az előadáshoz. A surround-formátumban  nem vész el az összhangzás koherenciája, sőt a nagyzenekari hangkép egy kicsit még centrálisabb, mint sztereóban. A hátsó csatornák csak egy kis “fokozott térélményt” és járulékos mélységet nyújtanak, de (hála Istennek!) semmi többet. Aki szereti Bartókot, az mindenképpen vegye meg ezt a CD-t, az elmúlt évek egyik legkitűnőbb felvételét veheti kezébe – a műveknek azt a fajta magabiztos, mélyreható ismeretét és stílusbeli átérzését nyújtja, amelyet a helyi, honfitárs előadóktól mindig is elvárnánk, de amelyet oly ritkán kapunk is meg. Tizenegy pontot érdemel!


David Hurwitz
(ClassicsToday.com)