Ez történt


A kottát kell támogatni

2005. 12. 10.


Fischer Iván és Schiff András a Bartók-összkiadás tervéről


Fischer Iván karmester, a Budapesti Fesztiválzenekar művészeti vezetője és Schiff András zongoraművész megkérdőjelezi azt a tervet, amely Bartók műveinek államilag támogatott lemezösszkiadását tűzi célul. Az elképzelésről néhány napja nyilatkozott lapunknak Hollós Máté zeneszerző, a Hungaroton lemezkiadó vezetője. Fischer és Schiff inkább a kottakiadást szorgalmazza.
Véleményük annál inkább érdekes, hiszen a Bartók Emlékbizottság (melynek Fischer Iván is tagja) e heti alakuló ülésén elhangzott: a Nemzeti Kulturális Alap hároméves program keretében 180 millióval támogatna egy lemezösszkiadást.
– A Bartók-életmű legfontosabb kérdése maga a kotta, hiszen az, amit a szerző az egykor üres papírra leírt, maga a mű, a legnagyobb érték – kezdi Fischer Iván. – Azonban a helyzet nem egyszerű. Bartók egyike volt azoknak a zeneszerzőknek, akik gyakran javítottak, változtattak, így néha vitatható, melyik változat tükrözi Bartók legutolsó akaratát.


Hozzáteszi: ennek a vitának a főszereplői a zenetudósok és a szerző utódai, örökösei. Bartók fia, Péter, aki Amerikában él, például szenvedélyes szigorral őrködik apja műveinek szerinte hiteles változatán, és nem engedi, hogy bármi más előadható legyen. Ez a szeretetteljes, szigorú ragaszkodás ugyanakkor nem győz meg minden szakértőt. Vannak ugyanis vitatható kérdések. A fából faragott királyfi és A csodálatos mandarin esetében például több változat maradt ránk, Bartók rövidített, több részt kihúzott korábbi partitúráiból. – Na most az a kérdés, miért tette ezt. Az egyik álláspont szerint ezek javítások, a másik álláspont szerint ezek kényszerhelyzetekben hozott kompromisszumok. Egy színpadi mű esetén sok minden elképzelhető – véli a muzsikus.


Szerinte azért van szükség kritikai kiadásra, hogy az előadók tájékozódhassanak, hozzájuthassanak a forrásokhoz, jobban megérthessék a művek lényegét. Mindennél többet ér az, ha fakszimile kiadásokban kezünkbe vehetjük magát a kéziratot, láthatjuk a komponálás folyamatát, a kihúzott, áthúzott, betoldott hangokat is. Ez visz legközelebb Bartók megértéséhez. – Ha pedig vita van különböző változatokról, én azokat a kottakiadásokat szeretem, amelyekben mindegyik változat rendelkezésemre áll, és egy kommentárban vagy előszóban elolvashatom a mű keletkezésének bonyolult történetét – állapítja meg.
Majd megjegyzi, kotta és felvétel között óriási különbség van. A kotta a mű, és ennek a műnek számos interpretációja képzelhető el. Úgy véli, azt kell üdvözölni, ha sokan játsszák Bartók műveit és sokan hallgatják azokat. – Nincs szükség úgynevezett “etalon” felvételekre, ez nevetséges, idejétmúlt álláspont. Az interpretáció lényege a sokféleség, Furtwängler és Toscanini másképpen nyúlt Beethovenhez, és ez jól van így. Mindenféle diktátum fölösleges – szögezi le. Bartók zenéjét egyébként világszerte gyakran előadják, fel is veszik lemezre. A karmester álláspontja szerint semmiféle támogatásra nincs szükség, hiszen a lemeztársaságok eltartják magukat bevételeikből. Sőt: a lemezfelvételek esetén kifejezetten káros az állami támogatás, mert beleavatkozik a szabad versenybe. Különösen most káros, amikor ilyen kevés pénz jut a kultúrára. Kivételes esetekben van értelme felvételek támogatásának, természetesen pályáztatás útján, például a ritkán hallható, ritkán előadott művek felvételeit azért érdemes támogatni, hogy ezek egyszer rögzítve legyenek. De Bartók legtöbb műve esetében erről nincs szó. – Beléphetünk bármelyik kontinens bármelyik lemezboltjába, és a B betűnél számos új Bartók-felvétellel találkozunk. A kottát kellene támogatni, nem a lemezt – javasolja Fischer Iván.


Hasonló szemléletű véleményt hallhattunk a kiváló zongoraművésztől, Schiff Andrástól is. Ő is rendkívül fontosnak ítéli a kottakiadást, különösen a kéziratok fakszimile megjelentetését. – Annak, aki intenzíven foglalkozik Bartókkal, ez pótolhatatlan értéket jelent – mondja, hozzátéve: sok minden nem lehet a nyomtatott kottában, ami kiderül a kéziratból. Ami pedig a hangfelvételt illeti, a zongoraművész előre bocsátja, jelentős előadónak tartja Kocsis Zoltánt, a Hungarotonnál tervezett összkiadás előadóját, akinek minőségét nem vonja kétségbe. – Nekem semmi érdekem nem fűződik ehhez az ügyhöz, mert nincs szándékom Bartók-műveket fölvenni – hangsúlyozza, nehogy valamifajta féltékenységet sejtsenek szavai mögött. Azt is megjegyzi, a huszonöt évvel korábbi Hungaroton-összkiadásban sok kifogásolnivaló akad, de nem vitatható, hogy a munka nagy szakmai összefogással készült el. Nem volna célszerű egy újabb “Bartók-összessel” érvényteleníteni. Különösen, mert nem áll olyan mostohán a zeneszerző műveinek megszólaltatása a világban, sok különböző minőségű fölvétel kapható. – Szabad verseny van, nem látom be, miért kellene ezt államkasszából finanszírozni. Ha egy kiadó föl akarja venni a műveket, tegye, de ne közpénzből – zárja véleményét Schiff András.


A zenei életben többen is úgy vélik, szükség van egy újabb hangzó Bartók-összkiadásra, ezért is gondoltunk a támogatására – jegyzi meg a kérdésről Harsányi László, a Nemzeti Kulturális Alap elnöke, rögtön leszögezve: ez nem zárja ki a kottakiadás támogatását. Kiegészíti azzal, hogy a világban számos szerző hangzó összkiadása létezik – nemritkán ugyanazzal az előadóval -, egy Bartók-összes a muzsikán kívül az egész magyar kultúrát, az országot is képviselheti külföldön, ezért érdemes az állami támogatásra. Az NKA állami mecénás szervezet, kizárólag a támogatott produkció művészi értékét mérlegeli, nem a piaci sikerét. Az alap bizottsága azután kezdett foglalkozni az összkiadás támogatásának ötletével, hogy egy magát megnevezni nem kívánó magánszemély ötmillió forintot ajánlott föl a kiadás előkészítésére. Az NKA-elnök megjegyzi: először fordult elő, hogy nagyon jelentős művészek arra biztatják, valamit ne támogasson. Kérdésünkre elmondta: a bizottság nem döntött, kivel kell fölvenni a Bartók-műveket. A támogatásról az NKA zenei kollégiuma – amelynek januártól Szirányi János a vezetője – pályázatot ír ki, miután konzultált a zenei élet képviselőivel.


Varsányi Gyula
(Népszabadság, 2005. december 10.)