Ez történt


A karmester, akinek a vérében van Bartók …

2007. 06. 15.


A karmester, akinek a vérében van Bartók, két erőteljes művet vezényel kiváló zenekara élén


Néhány évvel ezelőtt – talán egy évtizeddel a Budapesti Fesztiválzenekar megalakulása után – Fischer Ivánnal egy ízben arról beszélgettem, mennyire veszélyes helyzetben voltak a magyar zenekarok a BFZ létrejöttéig, és hogy mennyire nem voltak versenyképesek pl. a cseh együttesekkel. Éppen Fischer volt az, aki – kezdetben Kocsis Zoltánnal együttműködve – változtatott a helyzeten.


Miután Fischer és a BFZ Bartók szinte valamennyi zenekari művét felvette a Philips cég számára, most a Nemzeti Filharmonikusokon és vezető karmesterén a sor, hogy elinditsák a Hungaroton “Bartók új sorozat”-át. A BFZ mindig büszke volt rá, hogy a legjobb magyar zenészekkel dolgozik, de a jelen felvétel és a NFZ más lemezei arról győznek meg, hogy Kocsis zenekara is rendelkezik mindazokkal az erényekkel, amelyeket Fischer és zenekara mondhat a magáénak: energia, karaktergazdagság és széles hangszínskála jellemzi mindkét együttest. A BFZ vonóskara talán kifinomultabb, de a NFZ stílusa nem kevésbé egyéni, különösen a fafúvós szólamokban.


Kocsis Kossuth-felvétele kimagasló – a legjobb, ami létezik. A fiatal zeneszerző kezdeti próbálkozása ritkán szólal meg ilyen magávalragadó előadásban, különösen a hős markáns portréjában, mely a darabot indítja, a wagneres csatajelenetben, vagy az osztrák himnusz cinikus moll-kiforgatásában (8. track), ahol magyar és osztrák elemek bizarr módon ütköznek össze egymással. Természetesen a Hősi élet volt a példakép: Kocsis előadása a straussi szóáradat paprikás változatát adja.


A fából faragott királyfi sokkal többször szerepelt lemezfelvételen, mint a Kossuth; Fischer, Boulez, és (még az analóg korszakban) Doráti jegyezte az eleddig legjobb előadásokat. Kocsis karmesterként éppoly szuverén ura a bartóki rubatónak, mint zongoraművészként. Az első táncban biztosan tartja kézben a zenei frázist; mondanunk sem kell, hogy tökéletesen érti (sőt élvezi) a népi elemeket, mint pl. a negyedik tánc zamatos col legno-vonósállásaiban. Fischerhez hasonlóan szakavatottan összpontosít a mesemondásra, mint pl. a 9. track elejének ereszkedő basszusglisszandóiban, ahol a királyfi “végleg kétségbeesik”. És ott a humor, amikor a “kicsit ázott”-an szóló fagott festi le, hogyan próbál az összezavarodott királyfi táncolni a királykisasszonnyal (21. track). 


Posztimpresszionista hangfestések (a varázslat a 16. tracken) váltakoznak rendkívül kifinomult szakaszokkal; a Hungaroton-hangfelvétel, a hangforráshoz közel helyezett mikrofonokkal mindent igen élénken ad vissza.


Ha már megvették Fischer nem kevésbé kitűnő Fából faragott-ját, nem ajánlom a cserét (Boulez és a Chicagói Szimfonikusok szintén elsőrangú teljesítményt nyújtanak), de ha még nincs meg a darab, és a párosítást vonzónak találják, akkor a legmelegebben ajánlom ezt az új CD-t.


Bartók:  Kossuth, Sz. 21; A fából faragott királyfi, Sz. 60
Nemzeti Filharmonikus Zenekar, Kocsis Zoltán
Hungaroton SACD 32502 (72 perc; DDD/DSD)


Rob Cowan
(Gramophone, 2007. június)