Ez történt


A csodafa igazi hangja

2008. 06. 06.


A Csimota és a Nemzeti Filharmonikus Zenekar különleges kiadvánnyal lepte meg a legkisebbeket: olyan mesét jelentettek meg, Marianne Poncelet csodás történetét, melyhez Orbán György zeneművet írt, s a lemez a kötet melléklete.


Ráadásul Mácsai Pál narrációjával a mese szövege is hallható a korongon. A kötet szerzői-közreműködői mind-mind szakmájuk mesterei. A lemezhez Kocsis Zoltán írt ajánlót, a kötethez pedig Molnár Szabolcs utószót. Az ilyen, a szó legnemesebb értelmében összművészeti kiadványokra, főként a zenei nevelés elsorvadását-elsorvasztását tekintve, óriási szükség van.


A 2003-ban alapított kiadó szívesen rukkol elő érdekesebbnél érdekesebb ötletekkel. Néhány éve a Friss tinta (Takács Mari rajzaival) című kortárs antológiájuk hatalmas szakmai és közönségsikert aratott, akárcsak Tóth Krisztinától A londoni mackók, de például nemrég A három kismalac vagy a Piroska és a farkas történetét öt-öt különböző könyvben/olvasatban/illusztrációval vitték a magyar könyvpiacra. Az sem áll távol a Csimotától (tájnyelvi kifejezés, jelentése: kisgyermek, csemete), hogy a különböző művészeti ágakat összehozza, ilyen vállalkozás volt a Formák a tubusból és az Állatok a tubusból kötet, melyekben a kortárs szépirodalmat és képzőművészetet közelítették egymáshoz, és főleg a gyerekekhez.


Most pedig újra nagy fába vágták, szerencsére csak képletesen, a fejszéjüket: az önmagában is erős gyökerű és szerteágazó, nagyon kedves és tanulságos történetet még inkább szerethetővé, csodálatossá tették Orbán György zeneművével. A zene mindenkié – olvashatjuk a műben, és hallhattuk sokszor, de nem elégszer a tavalyi emlékév során a kodályi kijelentést. Marianne Poncelet meséjének is ez az alapmotívuma. Nem véletlenül, hiszen a szerző a Nemzetközi Yehudi Menuhin Alapítvány főtitkára. A csodafa, mely a meseirodalomban nem is annyira különleges növény, válogatás nélkül ad árnyat az alá tévedőknek, zenél az arra járóknak. Az életét kizárólag a fa gondozására áldozó kertész, látva a csodafa mindenkit egyaránt boldogító tevékenységét, irigy lesz a madarakra, lepkékre, gyerekekre és egyáltalán mindenkire, akik a fa gondozása nélkül is élvezhetik kedvence adományait. Baltát fog. A hirtelen felinduláson és elvakultságon azonban úrrá lesz, amikor a fára valóban nagy veszély leselkedik, egy tolvaj. A fát és kertészét végül az addig csak a csodafa gyümölcseit élvezők, az árnyékában hűsölő és a zenéjét hallgató állatok és gyerekek mentik meg. A mese tanulságát maga a csodafa vonja le: “Aki fát ültet, annak tudnia kell, hogy a fa gyümölcsét többnyire mások szedik le. Édes lenne a hála, de a kertész legyen türelmes, és ne várjon viszonzást; érje be a tudattal hogy unokái majd emlékeznek rá!” Ezt az örök érvényű gondolatot pedig az olvasónak és a hallgatónak, kertésznek és csimotának nem nehéz kivetítenie az összes élőlényre.


Poncelet meséjéhez a könyvfesztiválon “az év illusztrátorává” választott Takács Mari (Kovács András Ferenc Hajnali csillag peremén című verseskötetéért) borítója varázsütésre megteremti a hangulatot, amikor még ki sem nyitottuk a könyvet. A hatalmas fáról csöpp kis gyerekek lógnak, körülötte pedig még apróbb állatok, pillangók, bogarak röpködnek, rajzanak. A természet két alapszínével, a nyugtató hatású kékkel és a zölddel máris idilli hangulatot varázsol a csod(af)ás történet elé. Képei, arcai most is változatosak, sémáktól elrugaszkodóak. Tájat, gyereket, fát, virágot rajzolni nem okoz neki nehézséget, de a mesteri ecsetvonások másutt is megmutatkoznak: például a ki nem bontott rajzban, abban, ahogy sugall: a kertész nagyon szégyelli magát gyilkos gondolatáért, de ezt csak felülről láthatjuk-sejthetjük, a nagy, gondterhelt kopasz fejéből következtethetjük ki. Biztosan nemcsak az orrát, hanem a vállát is lógatja; pedig a láthatatlan mázsás súly inkább a lelkét nyomja. Takács Mari finom humora pedig úgy bújik meg egy-egy illusztráción (például amikor a koldus változatait – vajon ki lehet? – veszi sorra el a kertész), mint a magát koldusnak álcázó tolvaj szája szegletében a virág.
A nagyszerű történetet kitűnő író fordította le. Tóth Krisztina gyerekírói arcát legutóbb az Állatságok és a Kerge ABC (Magvető és Magvető-Csimota) című könyvben mutatta meg, most pedig gördülékeny, bensőséges fordítással véteti észre, illetve jó fordítóként szorítja háttérbe magát.


Orbán György zenéje élvezetes, a gyerekeket (és szülőket) fokozatosan vezeti a zene birodalmába: a nyitó taktusok, bár kissé a triviálisabb felé nyitnak, a figyelemfelkeltést szolgálják. Csillog-villog a zene, repked a fuvola hangja, egy pillanatra sem hagyja a gyerekek figyelmét lankadni. Érdemes a hangulatok váltakozását, ábrázolását nyomon követni, a kertész mérgét-keserűségét, a fa nem csak neki dalol, a gondtalan természetábrázolást, a lepkék szárnyának rebbenését, a rongyos ember zenei leírását, a bút, haragot, gyengédséget, egyszóval az indulatokat. Többfélét, ami igencsak hasznos, bemutatva, hogy nem csupán szóból ért az ember.


A zenei anyag nem gügyög, nem tesz engedményt, Orbán György bátran, de nem erőszakoltan használja a kevésbé szép hangzást is. A motívumok ismétlődésének felfedezése (a csodafáé nem biztos, hogy első hallásra sikerülni fog) remek gondolat, minél többet hallgatjuk a mesét, annál több érdekességet észreveszünk. A hangszerelés szintén segíti a gyerekeket, szülőket a nonverbális megértésben, például a rabló impozáns jellemzése, a legérdekesebb a kertész érzelmeinek változása, és hosszan lehet sorolni. A hangszercsoportok felismerése, a hozzájuk rendelt érzelmek megsejtése, majd tudatosulása elősegítik a későbbi zenehallgatás technikáját. A 16-os tracktól ezeket mutatja be a lemez – mindez ismeretterjesztés úgy, hogy nem papírízű.


Mácsai Pál szívesen működik közre komolyzenei művek narrátoraként (Sztravinszkij: A katona története stb.), kellemes hangja “fület gyönyörködtető”, a mesélés ritmusa, tempója, a hangsúlyozás nagyszerű.


“A zene mindig más arcát mutatja” – halljuk a lemezen, ezért változhat egy-egy darab kapcsán a véleményünk, a zene sokszínűségét, változatosságát élhetjük át.
A Péter és a farkas, Az állatok farsangja, a Lúdanyó meséi vagy Britten hangszereket bemutató, Variációk és fúga egy Purcell-témára című, gyerekeknek, diákoknak készült műve után Orbán György zenéje bizton bekerül a kedvenc hallgatnivalók közé. “Hiszen a muzsika mindenkihez szól, szabadon árad” – olvashatjuk a könyvben, ennél nagyobb csodát nehéz átélni.


(Marianne Poncelet: A csodafa
Csimota – Nemzeti Filharmonikus Zenekar, Budapest, 2008.)


Lehotka Ildikó és Lehotka Gábor
(Csodaceruza, 2008. június)