Ez történt


A Berg-szimfónia a magaslaton

2011. 09. 15.


Két szimfonikus költeményt és a Magyar fantáziát jelentette meg a Warner a Liszt-év referencia-felvételeként, a Nemzeti Filharmonikusok tolmácsolásában, Farkas Gábor szólójával, a karmester Kocsis Zoltán. Élő felvételt hallunk a lemezen az élő felvétel esetlegességei nélkül, a gyönyörű hangszínek, kiegyensúlyozott hangzásarány mellett az a plusz is érzékelhető, mely a pillanat varázsát tükrözi. A Liszt-év hivatalos nyitókoncertjéből az Amit a hegyen hallani és a Magyar fantázia került a cédére, a Les préludes felvétele az aznap délelőtti nyilvános próbán készült. A lemez méltó az emlékévhez, érdemes többször meghallgatni.

A Lamartine költeménye alapján komponált Les préludes egy ciklus része lett volna – Liszt nagyszabású oratóriumait is ciklussá tervezte írni. A szerző harmadik szimfonikus költeménye igen gyakran szólal meg koncerttermekben, a közönség kedveli, nem ok nélkül. Liszt előszeretettel használ olyan rövid, néhány hangos témákat, motívumokat, melyek könnyen transzformálhatók, a Les préludes-é mindössze három hang. A mű témái könnyen megjegyezhetők, a második, négy kürtön játszott a szerelmet jelképezi, a magasba törő 6/8-os a pasztorális hangzást hozza. Nagyszerű zeneszerzői megoldás, mikor Liszt a témákat egymás fölé tornyozza.

A zenekar tolmácsolásában tobzódnak az impozáns rézfúvós hangzások, a színgazdag, szép tónusú vonós állások, szépek, majdnem zökkenőmentesek az egyik hangszercsoportból a másikba való átmenetek. Igen jó a tempóváltás a kürtök dallamát ismétlő vonós résznél, nem egyszerűen csak játsszák, de érzékeltetik is a zenét. A karakteres hangsúlyok Kocsisra mindig is jellemzőek voltak, Liszt és Bartók esetében különösen, bár az Előjátékokban helyenként kissé soknak tűnik egy-egy nyomaték, de ez még bőven belefér a romantikus hangzásvilágba.
Nagyon szép a pasztorális rész kivitelezése, a nyugalom, a végtelenség ábrázolása, szinte filmszerű, soha nem hallottam ennyire kifejezőnek ezt a néhány ütemet. A tolmácsolás nagyszerű, és egyedi.
A Magyar fantázia, hasonlóan a Les préludes-höz, igen ismert és kedvelt. A Szerdahelyi népies műdalára írt quasi zongoraverseny bőven tartalmazza a verbunkos stílus jegyeit, és hálásan adózik a virtuozitásnak. A Magyar fantázia rendkívül erőteljesen kezdődött a mélyvonósok által játszott cigányskála-szelettel. A darab sorra vonultatja fel a különféle atmoszférájú dallamokat, így szerepel á la zingarese, fantáziaszerű zongoraszóló, csillogó, máshol a lehető legerőteljesebb verbunkos hangzás. A zenekar most is nagyszerű, a fiatal Farkas Gábor szólója minden pillanatában figyelmet követel. Az erőteljes fortékban épp úgy otthon van, mint a lágy piano tartományban, billentése egyenletes, a hangszínek változatosak, a karaktereket mindig a legkifejezőbben hozza.
Liszt számos műve készült Victor Hugo költeménye nyomán, dalok, zongoradarabok, a szimfonikus költemények közül a Mazeppa és az első, az Amit a hegyen hallani. A romantika talán egyetlen új műfaja Liszt nevéhez köthető, talán az Amit a hegyen hallani (Ce qu’on entend sur la montagne) ezért nem olyan kiforrott, mint például a Les préludes. Ha az előadás egy kicsit is leül, máris véghetetlen hosszúságúnak érezheti a hallgató. Az öt téma képlékeny, bár még nem annyira, mint a későbbi művekben. Az öt motívum mellett izgalmas a fanfárszerű rész, és később Liszt egy koráldallamot is használ. A zenekari apparátus a Lisztre jellemző, bár három pár üstdobot szerepeltet. A mű híven követi az Hugo általi gondolatokat – a partitúrában olvasható is a vers –, a Természet nagyságát, a szenvedő Emberiséget, azonban a végkifejlet ebben a darabban is pozitív. A műnek három változata létezik, az első elveszett, a végsőt Liszt írta partitúrába.
A Nemzeti Filharmonikusok játéka fantasztikus, a mű a lehető legszebb, legkifejezőbb előadásban szólalt meg a koncerten. Bár ott is érezni lehetett, hogy valami elképesztően jót hallott az ember, felvételről újrahallgatva meg is bizonyosodik róla, hogy nem alaptalanul gondolta a rendkívüli szintet a sok ünnepi beszéd után.
A liszti nyitó taktusokat Muszorgszkij, Richard Strauss is megirigyelhette volna, a mű formai felépítése még nem igazán kompakt. A zenekar értelmezésében a kezdés baljóslatú hangulatot prezentált. Érdemes megfigyelni ugyanennek a motívumnak a dúr változatát, nagyon hatásos, és természetesen egészen más atmoszférájú. A hangszerek közti motívumismétléses átmenetet szinte nem érzékelte a hallható, nem is tudom, hogy lehettek ennyire homogének az ilyen szakaszok élő előadásban. Irtóztató, de nem hatásvadász dinamikai fokozásokat hallottunk, azzal a többlettel, hogy a belső szólamok izzottak, éltek. A panaszszók kifejezően szóltak, a zaklatott, sóhajszerű, az átkozódó Emberiséget jelképező motívumok ereje hihetetlen. Nagyon szépen kibontottak a témák, a karakterek jobbak nem is lehetnének. Kocsis elképzelése pontosan adja vissza a vers és szimfonikus költemény atmoszféráját; a szinte álló részek mellett a szilaj, vészjósló mélyrezesek, ütősök által megtámogatott szakaszok, a hárfa tempói mind eltaláltak. A témák dúr-moll változatai más és más megoldásokkal szólnak, egy-egy frázis, motívum megjelenítése sosem egyforma, a dinamikai finomságok még stúdiófelvételeken is az előadók becsületére válna. Egy-egy ritmikusság, a hangsúlyozás, agogika sosem ugyanolyan, a szólamok kiemelése pedig alátámasztja az éppen zajló zenei folyamatot. A vonósok virtuóz staccato skálamenetei hihetetlenül jók, tökéletesen egyszerre szólnak. A rezesek tömbje imponáló, a hangszerszólók csodálatosak, a zenekar együttjátéka mindig feszes. A művet vezénylő Kocsis koncepciója most is megkerülhetetlen, a darabot úgy építette föl, hogy feszüljön egy óriási ív a kezdéstől a pp üres Esz zárásig.

Míg a Les préludes és a Magyar fantázia kimagaslóan jó tolmácsolásban szól, az Amit a hegyen hallani helye a valaha koncerten rögzített legjobb 10 élő felvétel közt van. Nem a Liszt-művek közt, hanem a létező összest tekintve.

Warner, 2011

 

Forrás: Papiruszportál

Szerző: Lehotka Ildikó