Cantus Pannonicus

 

Farkas Ferenc: Cantus Pannonicus – Cantata ex carminibus Jani Pannoni

I. Moderato. Laus Pannoniae – Magyarország dicsősége

II. Andante, quasi una serenata. De Agnete – Ágneshez

III. Allegro vivace. Abiens valere iubet sanctos reges Varadini – Búcsú Váradtól

IV. Andante moderato. De amygdalo in Pannonia nata – Egy dunántúli mandulafáról

V. Moderato pesante, quasi marcia funebre. Ad martem precatio pro pace – Könyörgés Mars istenhez békéért

 

„Az 1959-ben írt és bemutatott Cantus Pannonicus igen sok szempontból reprezentáns képviselője Farkas Ferenc (1905-2000) zeneszerzői stílusának és költői világának” – írta Várnai Péter. „Tükrözi a komponista kifinomult irodalmi ízlését, hiszen ő előtte talán senki sem gondolt Janus Pannonius verseinek megzenésítésre. Az egyes tételek zenei megoldásaiban együtt találjuk – néha tételeken belül is – a hagyományhoz való hűséget és a szerkesztési, technikai újításokra való hajlamot. Ennek jegyében Farkas habozás nélkül tesz egymás mellé olyan elemeket, amelyek látszólag nem férnek meg egymással, például a tizenkétfokú szerkesztést és a hagyományos ritmikát, az újszerű zenekarkezelést és a tradicionális dallamalkotást. Ami pedig a költői világot jelenti: a Cantus Pannonicus elénk tárja Farkas legfőbb kifejezési szféráit: a lírát, a természetpoézist és az emelkedett hangot.”

A darab nagysikerű premierje után írta Bónis Ferenc: „A mű hangzásvilága különös és megragadó: archaikusan modern. Eltéveszthetetlenül Farkasra valló a mű belső világa. Latin-magyar szellemiség jellemzi: arányosság, levegősség, világos fogalmazás, nemes ízlés, a zenei nyelv magyarsága. Nagyon is feltűnő, mennyire ügyelt a zeneszerző, hogy muzsikája ne hasonlítson Orfféra: gondosan mellőzte a hatásos, motorikus gyors tételt. Úgy tűnik: ez a szép, poétikus alkotás kissé tobzódik a pasztell-színekben”.

            Az archaikus modernség másik megfogalmazását olvashatjuk Gombos László kismonográfiájában. A szerző halála után négy évvel így jellemezte a művet. A jellegzetes „tonális dodekafóniát, amelyet zongoraműveiben és dalaiban kísérletezett ki, most az öt tételes kantáta nagyobb léptékű közegében alkalmazta.”

            Az első tételben a latin szöveg ritmusa (daktilus) ünnepélyességet sugároz. A második tétel különleges hangszerelése – hárfa, csembaló, gitár, mandolin – a reneszánsz költő korát juttatja a hallgató eszébe. A több strófás harmadik tételben változatos zenei anyagok vonulnak fel, a kompozíciós egységet a refrénes szerkezet biztosítja, Várnai Péter több epizódos scherzóként jellemzi. A rendkívüli gyengédséggel és líraisággal komponált negyedik tétel Farkas tizenkétfokú stílusának egyik legköltőibb (azaz leginkább koncentrál és sűrített) megnyilatkozása. A zárótételben a gyászinduló intonációja fokozatosan himnikus apoteózissá lényegül át.

 
 

Laus Pannoniae

 

Quod legerent omnes, quondam dabat Itala tellus,
   Nunc e Pannonia carmina missa legit.
Magna quidem nobis haec gloria; sed tibi maior,
   Nobilis ingenio, patria facta, meo!

Pannónia dicsérete
 

Eddig Itália földjén termettek csak a könyvek,
   S most Pannónia is ontja a szép dalokat.
Sokra becsülnek már, a hazám is büszke lehet rám,
   Szellemem egyre dicsőbb, s általa híres e föld!

fordította: Berczeli A. Károly
De Agnete
 

Agnes, vita, tuos, quoties contemplor, ocellos,
   sidera me toties bina videre puto;
sidera sed toto, longe pulcherrima, coelo,
   qualia sunt nitido cum Iove nostra Venus,
aut inter fixos stellarum Sirius ignes,
   Sirius Arcturo si coeunte micet.

Ágneshez

Életem, Ágneském ragyogó szemeidbe tekintek,
   S mintha a menny páros csillaga tűnne elém.
Csillag, azonban a széles mennybolt legragyogóbbja.
   Vénusz anyánk tüzel így égi helyén, lobogó
Karjai közt Jupiternek. S így szikrázik az éjben
   Arcturusát ölelő távoli Sírius is.

fordította: Kardos Tibor
Abiens valere iubet sanctos reges, Waradini
 

Omnis sub nive dum latet profunda
Tellus, et foliis modo superbum
Canae dum nemus ingravant pruinae,
Pulchrum linquere Chrysium iubemur,
Ac longe dominum volare ad Istrum.
Quam primum, o comites, viam voremus.
Non nos flumina, nec tenent paludes,
Totis stat gelidum gelu lacunis.
Qua nuper timidam subegit alnum,
Nunc audax pede contumelioso,
Insultat rigidis colonus undis.
Quam primum, o comites, viam voremus.
Non tam gurgite molliter secundo,
Lembus remigio fugit volucri,
Nec quando Zephyrus levi suburgens,
Crispum flamine purpuravit aequor,
Quam manni rapiunt traham volantem,
Quam primum, o comites, viam voremus.
Non tam gurgite molliter secundo,
Lembus remigio fugit volucri,
Nec quando Zephyrus levi suburgens,
Crispum flamine purpuravit aequor,
Quam manni rapiunt traham volantem,
Quam primum, o comites, viam voremus.
Ergo vos calidi, valete fontes,
Quos non sulfurei gravant odores,
Sed mixtum nitidis alumen undis,
Visum luminibus salubriorem,
Offensa sine narium ministrat.
Quam primum, o comites, viam voremus.
Ac tu, bibliotheca, iam valeto,
Tot claris veterum referta libris
Quam Phoebus Patara colit relicta,
Nec plus Castalios amant recessus,
Vatum Numina, Mnemonis puellae.
Quam primum, o comites, viam voremus.
Aurati pariter valete reges,
Quos nec sacrilegus perussit ignis,
Dirae nec tetigit fragor ruinae,
Flamnis cum dominantibus per arcem,
Obscura latuit polus favilla;
Quam primum, o comites, viam voremus,
At tu, qui rutilis eques sub armis
Dextra belligeram levas securim,
Cuius splendida marmorum columnis,
Sudarunt liquidum sepulcra nectar,
Nostrum rite favens iter secunda.
Quam primum, o comites, viam voremus.

Búcsú Váradtól
 

Még mély hó települ a téli földre,
Erdő, mely csak a zöld levélre büszke,
Szürke suly a ködös fagy zúzmarája,
S el kell hagyni a szép Körös vidékét,
És sietni Dunánk felé, urunkhoz.
Hajrá, fogyjon az út, társak, siessünk!

 

Nem tart vissza folyó s az ingovány sem,
Mert fagy fogja hideg vizét keményen.
Hol nemrég evezett a föld lakója
S félt, – most hetyke bizalmu, fürge lábbal,
Megdermedt habokat fitymálva, lépked.
Hajrá, fogyjon az út, társak, siessünk!

 

Nem siklik soha úgy a lenge csónak
Jó sodrásban, erős lapát-csapástól,
Még akkor se, ha fodrozódó Zephyrus
Bíborszínűre festi át a tengert,
Mint ahogy lovaink a szánt repítik.
Hajrá, fogyjon az út, társak, siessünk!

 

Hőforrás-vizeink, az isten áldjon,
Itt nem ront levegőt a kén-lehellet,
Jó timsó vegyül itt a tiszta vízbe,
Mely gyógyítja szemed, ha fáj s ha gyenge,
És nem sérti az orrodat szagával.
Hajrá, fogyjon az út, társak, siessünk!

 

Könyvtár, ég veled, itt a búcsuóra,
Híres könyvei drága régieknek,
Már Phoebus Patarát elhagyta, s itt él;
Költők isteni pártfogói, Múzsák
Többé nem szeretik Castaliát már.
Hajrá, fogyjon az út, társak, siessünk!

 

Isten áldjon, aranyba vont királyok,
Kiknek még a gonosz tűzvész sem ártott,
Sem roppanva dűlő fal omladéka,
Mig tűz-láng dühe pusztitott a várban,
S szürke pernye repült a kormos égre.
Hajrá, fogyjon az út, társak, siessünk!

 

S rőt fegyvert viselő lovas királyunk,
Hős, ki bárdot emelsz a jobbkezedben
– Márvány oszlopokon pihenve egykor
Bő nektárt verítékezett a tested –
Utunkban, te, nemes lovag, segíts meg.
Hajrá, fogyjon az út, társak, siessünk!

fordította: Áprily Lajos
De amygdalo in Pannonia nata
 

Quod nec in Hesperidum vidit Tirynthius hortis,

  Nec Phaeaca, Ithacae dux, apud Alcinoum,

Quod fortunatis esset mirabile in arvis,
   Nedum in Pannoniae frigidiore solo;
Audax per gelidos en! floret amygdala menses,
   Tristior et veris germina fundit hiems.
Progne, Phylli tibi fuit expectanda; vel omnes
   Odisti iam post Demophoonta moras?

Egy dunántúli mandulafáról
 
Herkules ilyet a Hesperidák kertjébe’ se látott,

  Hősi Ulysses sem Alkinoos szigetén.

Még boldog szigetek bő rétjein is csoda lenne,

  Nemhogy a pannon-föld északi hűs rögein.

S íme, virágzik a mandulafácska merészen a télben,

  Ám csodaszép rügyeit zuzmara fogja be majd!

Mandulafám, kicsi Phyllis, nincs még fecske e tájon,

  Vagy hát oly nehezen vártad az ifju Tavaszt?

fordította: Weöres Sándor

Ad Martem, precatio pro pace
 

Gradive, quinti clare dominator poli,

spargens coruscas luce sanguinea iubas,

Iunone magna genite; Saturni nepos;

tutela coeli; summe Titanum timor;

gaudens tropaeis; pacis ac belli arbiter;

decorator hominum; consecrator Numinum;

Gradive, ferro tecte semper fulgido,

vastator agrum, dissipator urbium,

vacuator orbis; Tartari impletor trucis,

potor cruorum; devorator corporum;
lues virorum; mulierum execratio;
ditator inopum; pauperator divitum;
osor quietis; genitor obscenae famis;
auctor pavorum; concitor formidinum;

iam parce fessis, quaeso, Pannoniis, pater.

Mars istenhez békességért

Ötöd szférán hatalmas, súlyos léptü Úr,

Kinek sisaktaréja véres fényt ragyog,

Saturnus sarja, nagy Junónak gyermeke,

Te égi őr, te nagy titán-rettegtető,

Te prédaéhes, úr hadak s a béke sorsán,

Te férfit ékesítő, héroszt szentelő,
Te súlyos léptü, talpig vasba öltözött,
Határt kipusztitó, várost leromboló,
Ki által árva lesz a föld és telt a Tartarus,
Te szörnyü vérivó, halottra éhező,
Te férfiromlás, asszonyoktól átkozott,
Szegénynek kincset adsz, kifosztasz gazdagot,

Te békegyűlölő, vad éhhalál-szülő,
Szerzője rettenetnek, pánikinditó
Atyánk, kiméld megfáradt pannon népemet!

fordította: Kardos Tibor

 
100 évesek vagyunk