I. Allegro vivace e con brio II. Allegretto scherzando III. Tempo di Menuetto IV. Allegro vivace

A VIII. szimfónia közvetlenül a VII. után, Beethoven munkatempójához képest rendkívül rövid idő alatt keletkezett. A kompozíció 1812 októberére készült el, az 1814-es bemutatón a VII. szimfóniával együtt hangzott el. Utóbbi darab népszerűsége árnyékba borította az új művet, Beethoven bosszúsan jegyezte meg, hogy a VIII. szimfónia „azért nem tetszett (a közönségnek) mert annyival jobb a másiknál. Valamikor majd tetszeni fog.” Robert Schumann megérezte a „kis szimfónia” rendkívüli értékét. 1840-ben, egy lipcsei koncert után így fogalmazott: „Beethoven szimfóniái közül ezt az F-dúr szimfóniát a legkevésbé játsszák, még Lipcsében is, ahol pedig valamennyi Beethoven-szimfónia szinte népszerű zeneszámba megy, még Lipcsében is előítélettel vannak iránta, pedig humorának mélysége tekintetében Beethoven egyetlen más szimfóniája sem ér fel vele. A finálé vége felé található hatalmas fokozásnak Beethoven művészetében is alig akad párja és a B-dúr Allegretto hallatára az ember nem tehet mást, mint hogy elhallgat és elmerül a boldogságban. A zenekar valósággal remekelt: még a kényes trió is, vigaszteli melankolikus kürtdallamával, tökéletesen szépen sikerült.”

A Schumann által említett scherzószerű Allegrettóban (ennek a szimfóniának nincs igazi lassú tétele) Beethoven ugyanazt a dallamot dolgozta fel, melyet Mälzel, a metronóm megalkotójának tiszteletére szerzett tréfás kánonhoz komponált. Feltűnő a harmadik tétel archaizáló hangütése. A tétel triójában pedig egy régebbi kompozíciójának emléke dereng fel, egy 1792-ben keletkezett kétfuvolás menüett dallama. Nem tudjuk, hogy tudatos vagy véletlen, de a tételrész kedélyes hangulata jól illeszkedik a régies fogalmazású quasi-menüetthez, a hangszerelés (kürt, klarinét és gordonka) pedig a XVIII. századi házi-muzsikálás világát idézi meg.

A szimfónia arányaihoz képest hatalmas finálét komponált Beethoven. „A VII. szimfónia ugyancsak páratlanul sodró lendületű fináléjától eltekintve, nincs Beethovennek még egy szimfóniatétele, amelyben ennyire végletesen szabadjára engedné féktelen, szilaj temperamentumát.” (Bartha Dénes)