En Saga, op. 9

Egy összetéveszthetetlenül egyedi stílus megszületését érhetjük tetten az En saga c. szimfonikus költeményben, mely teljes vértezetében állítja elénk az északi ködök, a zord egyszerűségű dallamok, a sötét hangszínek mesterét, Jean Sibeliust. A 27 éves finn zeneszerző kevéssel előbb vált országszerte ismertté Kullervo c. vokális szimfóniájával, mely a Kalevala egyik tragikus epizódját dolgozta fel. De a Kullervo-t, nagysikerű bemutatója ellenére, Sibelius nem tartotta igazán sikerült alkotásnak, és életében nem engedte többet előadni. Az En saga-t viszont már reprezentatív műnek tekintette, és tíz évvel később egy berlini koncertre gyökeresen átdolgozta, hogy az időközben befejezett két újabb szimfónia tanulságaival gazdagodva, méltón képviselhesse alkotóját külföldön.

 

A mű svéd címe (Sibelius anyanyelve a svéd volt) lefordítva “Legenda”, de Sibelius hangsúlyozta, hogy semmilyen konkrét történetet nem akart benne kifejezni. A mű tisztán zenei eszközökkel mondja el a saját “történetét”, melynek “történet”-jellegét az adja, hogy a témák komplex átalakuláson mennek keresztül, akár egy irodalmi mű hősei, akikkel a mű során különböző dolgok “történnek”. Az első ilyen téma nem több egy puszta kisszekund hangköznél, amely a kürtökön jelenik meg vonós arpeggiók kíséretében. A következő témát, afféle lassú indulót, a fagottok mutatják be. Ez a téma azután igazi “vándorútra” indul, hangnemi, tempóbeli és hangszerelésbeli változások egész során át. Talán az utóbbiban – a hangszerelésben – találjuk a darabnak és Sibelius sajátos stílusának egyik kulcsát: az osztott vonósok, a gyakran szólisztikusan kezelt brácsa, vagy a négy szordinált szólóhegedű megannyi különleges színárnyalatot teremt. A hangszereléstől elválaszthatatlanok a műre szintén jellemző hosszú orgonapontok, melyek (üstdobpergéssel és hosszan tartott bőgő- vagy tubahangokkal) meghatározzák az egész mű hangzásvilágát.

 

Sibelius 1902. november 15-én vezényelte átdolgozott művét Berlinben (a koncert műsorán szerepelt még többek között Mihalovich Ödön Pán halála c. műve). Sibelius számára nagy jelentősége volt ennek a hangversenynek, mely első ízben hívta fel rá a német közönség és a befolyásos német kritikusok figyelmét.