Kottatár

Történet

1952-ben kormányrendelet hozta létre az Országos Filharmóniát, melynek feladatául az ország hangversenyéletének megszervezését, az ifjúság iskolán kívüli zenei nevelését, a klasszikus zeneirodalom, a magyar és kortárs szerzők műveinek magas szintű tolmácsolását, valamint rangos hazai és külföldi együttesek, szólisták, foglalkoztatását jelölte ki. Ennek a feladatnak ellátásához rendelte hozzá a Székesfővárosi Zenekar alapjain szerveződő zenekart, új nevén: Magyar Állami Hangversenyzenekart. Mivel a zenekar munkaeszköze a kotta – így megalapította a Kottatárat is, melynek feladata nemcsak az ÁHZ kottaellátása volt, hanem az OF által az egész országban rendezett hangversenyek kottaellátása is.

A Kottatár mai egyedülálló helyzete éppen ebből a feladat ellátásból következett: a kottatári állományt a mindenkori hangversenyélethez kellett igazítani, így ez lett az ország egyetlen hangversenyéletre szakosodott szakmai műhelye, s ez akkor kapott nagyobb jelentőséget, amikor a koncertszervezés liberalizálódott – egyre több rendező vette igénybe a kottatár szolgáltatását. Az Országos Filharmónia jogutódaként 1998-ban megalakult a Nemzeti Filharmonikus Zenekar, Énekkar és Kottatár.

Általános információk

A Nemzeti Filharmonikusok Kottatárának közszolgálati alapfeladata az ország hangversenyein szereplő együttesek kottával való ellátása szerény térítés ellenében. Kottatárunk az ország egyetlen hangversenyellátásra szakosodott műhelye. Működésünk teszi lehetővé sok zenekar, énekkar, zeneiskola és egyéb amatőr együttes bekapcsolódását a zenei életbe, mert áraink mindeni számára megfizethetőek.

A kottatár állománya jelenleg 13 ezer darabból áll. Ez az állomány zömében zenekari anyagokból áll, melyek felölelik a hangversenyeken játszott repertoárműveket a barokktól a preklasszikus, a klasszikus, a romantikus és a modern művek anyagaiig, valamint klasszikus operettek-részletek, az operairodalom olyan áriái, duettjei, kórusai, melyek a hangversenyéletben gyakran elhangzanak.

A Nemzeti Filharmonikus Zenekarnak saját, zárolt kottatára van, mely az alaprepertoárt képviseli és a saját, ill. a karmesterek utasításait tartalmazza. A kották nem forgalmazhatók, de kölcsönözhetők. Kórusanyagok, oratorikus művek, a capella kórusok, és minden olyan is kórusmű megtalálható, mely a kórusok repertoárján szerepel. A Nemzeti Énekkarnak jelenleg nincs elkülöníthető, saját kottatára, csak azokat zárolhattuk, melyeket 1998 óta szereztünk be. A kórus kottatárának felépítését megkezdtük. Nagypartiturák, kispartiturák, zongorakivonatok – állományunkban a zenekari anyagokhoz kapcsolódó partiturák és zongorakivonatok találhatók. Állandó fejlesztés alatt áll a vásárolható, valamint a beszerezhető új kották vétele, egyes művekből többféle kiadás is rendelkezésre áll.

A kottatár állományában van néhány olyan zenekari-énekkari mű kottája is, mely az országban egyedül itt található.

A kottatár – közszolgálati alapfeladatához híven – rendelkezésére áll minden (jogi háttérrel rendelkező) együttesnek, zeneiskolának, ének-karnak, valamint szólistának. A kölcsönzés feltételeit szerződés tartalmazza, melyet mindenki megkap, ha a rendelés aktuálissá válik.

Kottakölcsönzés módja

A rendező fél (ez nem minden esetben azonos a játszó együttessel, előadóval) megrendeli a műveket, majd a kölcsönzés befejezésekor, a kották visszajuttatásával – átutalással, vagy a kivitelkor készpénzzel kifizeti a bérleti díjat.

A kották kölcsönzési ideje hat hét. A kölcsönzési díj újbóli megfizetése ellenében a kölcsönzés egy alkalommal meghosszabbítható, amennyiben nincs előjegyzés az adott kottára.

A kottarendeléshez szükséges megrendelő nyomtatvány innen tölthető le.

Kölcsönzési díjak

Mivel az ellátás közszolgálati feladat és ezért állami támogatásban is részesülünk, díjaink rendkívül alacsonyak, mindenki számára elérhetőek. A kölcsönzéskor konkrét díjszabást adunk. A lenti árak 27% ÁFA nélkül értendők! Szolgáltatásunk még: a vidéki zenekarokhoz, együttesekhez a kották eljuttatása – posta útján.

ELÉRHETŐSÉGEK:
E-mail cím: kottatar@filharmonikusok.hu
Telefon: 06-1-411-6683
Fax: 06-1-411-6684

Tarifatáblázat

Szolgáltatás megnevezése

Kispartitúra

Kölcsönzési díj

300 Ft naponta

Kedvezmény

nincs

Díjtalan

könyvtárközi kölcsönzés

Szolgáltatás megnevezése

Zongorakivonat

Kölcsönzési díj

500 Ft naponta

Kedvezmény

nincs

Díjtalan

könyvtárközi kölcsönzés

Szolgáltatás megnevezése

Nagypartitúra önállóan (zenekari anyagtól függetlenül)

Kölcsönzési díj

500 Ft naponta

Kedvezmény

nincs

Díjtalan

könyvtárközi kölcsönzés

Szolgáltatás megnevezése

Zenekari anyag

Kölcsönzési díj

14.000 Ft előadásonként

Kedvezmény

Filharmónia Non-profit Kft-k, alap- és középfokú, költségvetésből fenntartott zeneoktatási intézmények

Díjtalan

Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem diplomahangversenyeire

Szolgáltatás megnevezése

Énekkari anyag

Kölcsönzési díj

12.000 Ft előadásonként

Kedvezmény

Filharmónia Non-profit Kft-k, alap- és középfokú, költségvetésből fenntartott zeneoktatási intézmények

Díjtalan

Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem diplomahangversenyeire

Szolgáltatás megnevezése

Rendelkezésre állás (igényelt de visszamondott kölcsönzések esetén)

Kölcsönzési díj

2000 Ft

Kedvezmény

nincs

Díjtalan

nincs

Szolgáltatás megnevezése

Sürgősségi pótlék (12 órán belüli teljesítés esetén)

Kölcsönzési díj

3000 Ft

Kedvezmény

nincs

Díjtalan

nincs

Szolgáltatás megnevezése

Késedelmi pótlék (a kölcsönzés határidejének lejárta után eltelt két héten túl)

Kölcsönzési díj

a mindenkori jegybanki alapkamat kétszerese naponta

Kedvezmény

nincs

Díjtalan

nincs

Szolgáltatás megnevezése

Ragasztás

Kölcsönzési díj

laponként 5 Ft

Kedvezmény

nincs

Díjtalan

nincs

Szolgáltatás megnevezése

Fénymásolás

Kölcsönzési díj

oldalanként 30 Ft

Kedvezmény

nincs

Díjtalan

nincs

Szolgáltatás megnevezése

Fénymásolás sürgősséggel

Kölcsönzési díj

oldalanként 50 Ft

Kedvezmény

nincs

Díjtalan

nincs

Szolgáltatás megnevezése

Spirálozás karton vagy nylon fedőlappal

Kölcsönzési díj

200 Ft

Kedvezmény

nincs

Díjtalan

nincs

Szolgáltatás megnevezése

Spirálozás sürgősséggel

Kölcsönzési díj

300 Ft

Kedvezmény

nincs

Díjtalan

nincs