I. Allegro non troppo e molto maestoso
II. Andantino semplice
III. Allegro con fuoco

„Ki kell irtani belőle a banalitásokat, és játszhatóvá kell tenni néhány lejátszhatatlan részt” – ezzel a lesújtó kritikával adta vissza a komponistának a b-moll zongoraverseny partitúráját a híres pianista, Nyikolaj Rubinstein. Csajkovszkijt mélyen bántotta muzsikustársa és barátja vélekedése. Nem fogadta meg a tanácsot. Inkább törölte a Rubinsteinnek szóló ajánlást, s Hans von Bülow nevét írta a címlap megfelelő soraiba. Bülow 1874-ben Oroszországban turnézott, Csajkovszkij ekkor kötött vele barátságot. Megmutatta neki új művét, s Bülow (bár szintén nehéznek találta) vállalkozott rá, hogy bemutassa. Az óriási sikert hozó bostoni premier (1875) után németországi városokban is eljátszotta, hatalmas lelkesedést keltve; Moszkvában eközben Tanyejev szólistaprodukciója nyomán tapsolta vörösre a tenyerét a közönség.

A mű töretlenül népszerű azóta is, s nem nehéz megérteni, miért. Első tétele páratlanul ünnepélyes bevezetővel indul. Csajkovszkij ravasz trükkel él: a zenekar néhány ütemnyi b-moll bevezetője után, a zongora belépésekor a kompozíció azonnal Desz-dúrra vált. Moll előzmény után ez a dúr különösen fényesnek tűnik; a zongora három regiszterben is megismételt akkordjai mindenkinek, aki a darabot valaha is hallotta, mélyen megragadnak az emlékezetében. A folytatás szokatlan a versenymű-irodalomban. A „főtéma” viszonylag hosszú kibontása után ugyanis mintha véget érne egy fejezet. A muzsika elcsendesedik, csak a fúvósok szólnak, keltik fel a várakozás érzését. S az ezután következő játékos, ám furcsa mód mégis kissé izgatott téma már 4/4-es metrumú az addigi hármas ütemmel ellentétben. Ettől kezdve meg is marad ez a metrum. Vallomásszerű dallamot hallunk (talán ezt lehetne a szonátaforma „melléktémájának” nevezni), majd egy egyszerűbb, szinte gyermekdal jellegű melódiát. Aránylag rövid „kidolgozás” után mindezeket még egyszer visszaidézi a komponista, a 3/4-es főtéma azonban leplezetlen, azonnal felismerhető formában többé nem szólal meg a tétel során.

A lassú tétel egyszerű, háromrészes szerkezet. Főrésze dallamos románc, közepe egyfajta „szentivánéji” scherzo, Mendelssohn jól bevált, múlt századi mesterek által szívesen felelevenített receptje szerint.

A záró Allegro con fuoco főtémája a kutatók szerint ukrán népi melódia (egyesek az első tétel egyik dallamának is kimutatták folklór-eredetét). Kétségkívül nem nehéz e lendületes, 3/4-es dallamhoz népi táncjelenet képét asszociálnunk (akrobatikus férfitáncosokkal). A második dallam szelídebb, énekszerűbb; a mű vége felé pedig szinte himnikussá válik. Életörömöt sugároz ez a muzsika – s meglehet, ezt érezte benne Rubinstein eleinte „banálisnak”. Röviddel a moszkvai előadás után azonban megtörtént az, ami valóságos csoda a művészet világában: Nyikolaj Rubinstein belátta, hogy tévedett. Párizsban már ő játszotta el a zongoraszólamot, s hajolt meg büszkén a lelkesedéstől tomboló közönség előtt.