Zongoristának készültem, tizenkét aktív évet töltöttem a hangszer mellett, de amióta az eszemet tudom, mindig énekes szerettem volna lenni. A bátyáim már zenéltek, amikor megszülettem, s amint lehetett, „kezelésbe vettek”. A családi legenda szerint hamarabb tudtam folyékonyan szolmizálni, mint beszélni. Az élet úgy hozta, hogy bár nagyon kanyargós úton, végül mégis ideértem, és úgy érzem, végre a helyemen vagyok. A Nemzeti Énekkarban megtaláltam azt a szakmai és emberi közeget, amelyre mindig is vágytam. Ide mindennap örömmel és várakozással jövök, azzal a szándékkal, hogy a legjobbat hozzam ki magamból. A kollégák szeretete, a fantasztikus művek, melyeket éneklünk, a fejlődés lehetősége mind nagy örömmel tölt el.