Mozart három befejezett kürtversenyének mindegyike Esz-dúr hangnemű (K. 417, 447 és 495), s mindegyik Bécsben, 1783 és 1787 között, vagyis a zeneszerző pályájának legsikeresebb éveiben keletkezett. E versenyművek ihletője a komponista jó barátja, a nála 24 évvel idősebb (épp Haydnnal egyidős) Joseph Leutgeb (1732–1811) volt. Leutgeb 1764-től a salzburgi udvarnál szolgált, s szólistaként Európa-szerte turnézott. 1777-ben Bécsbe költözött, ahol egy sajtüzletet örökölt. Igen jó technikai képességekkel rendelkező játékos lehetett, a Mozart-kürtversenyekben gyakori kromatikus hangok és trillák megszólaltatása ugyanis a korabeli natúrkürtön meglehetősen nagy ügyességet kíván. (A natúrkürtön csak a természetes felhangokat lehet eljátszani, az ezeken kívül eső, kromatikus hangokat a kürtös kezének a hangszer tölcsérébe helyezésével, s ezzel egy hang félhanggal történő mélyítésével vagy emelésével tudta megszólaltatni.) Leutgeb és Mozart között igen közvetlen lehetett a kapcsolat; erre utalnak a kürtversenyek szerzői kézirataiban gyakran felbukkanó tréfás, nagyon személyes bejegyzések, illetve a K. 495-ös versenymű kék, zöld, vörös és fekete tintával írt partitúrája.
A három Esz-dúr kürtverseny közül időrendben a K. 495-ös a legutolsó; 1786-ban, a Figaro házassága bemutatásának évében keletkezett. Nagyon világosan tagolt, szonátaformájú nyitótételét a témák, motívumok pazarló bősége jellemzi. A zenekari expozíció pezsgően eleven főtémát, lírai melléktémát és egy különösen meleg tónusú, Mozartra igen jellemző „búcsúzó” motívumot is felsorakoztat, ez utóbbinak a megismétlésébe már a szóló-kürt is bekapcsolódik. A szóló-expozícióban a kürtös a főtémát kevésbé díszített formában, mintegy „a saját képére” formálva intonálja, majd új átvezető témát, a kidolgozási rész kezdetén pedig szintén új dallamot intonál c-mollban. A „Romanza” feliratú, háromrészes lassú tétellel kapcsolatban érdemes felidéznünk a Leutgeb egyik 1770-es párizsi koncertjéről szóló korabeli beszámolót: „[a kürtön] olyan tökéletesen tud énekelni…, mint a legdúsabb, legvonzóbb és legpontosabb emberi hang”. A hatnyolcados rondo-finálé tipikus vadász-zene, gyors hangismétlésekben bővelkedő, virtuóz szóló-kürtszólammal.